Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966-1967 (Budapest, 1968)

az egyik visszaküldi a szolgáltatás tárgyát, a másik pedig ebbe belenyugszik, és a dolgot magánál tartja, vagy dolgaikat egymásnak kölcsönösen visszaadják), akkor teljesen formális volna jogcselekményüktől a hatályt megtagadni. Ebből az állapítható meg, hogy az öröklési szerződésnek a megszabott alak mellőzésével történő megszüntetését csak kivételesen és csak akkor lehet megállapítani, ha a megszüntetéshez fűződő állapotot a felek közös megállapodással valóságosan létrehozzák, és az egyező akaratuk eredménye. A másodfokú bíróság a szerződésnek a felek egyező akaratából történő megszüntetését M. L.-né vallomására alapítja. E vallomásból tényként az állapítható meg, hogy a felperes és az örökhagyó kölcsönösen panaszkodtak egymásra, az örökhagyó azt kifogásolta, hogy a felperes keveset van nála, csak odafut, és nyomban elfut, a felperes pedig arról panaszkodott, hogy sok a munkája, neki is családja van, és nem lehet mindig az örökhagyónál. Megalapozatlan azonban e vallomás alapján annak tényként történt megállapítása, hogy a felperes kijelentette: többé nem lépi át az örökhagyó küszöbét, és még a temetésére sem megy el. E tényeket ugyanis a tanú nem közvetlen észlelés alapján állította, hanem mint másoktól hallottakat mondotta el. Ilyen hallomásra alapított tanúvallomás alapján azonban tényállás nem állapítható meg, A tanúnak viszont panaszkodott az örökhagyó arról, hogy a felperessel összeveszett, és mondta, hogy „itthagyta őt az ő Rozikája" (a felperes). M. L.-né vallomása alapján tehát megállapítható, hogy a két szerződő fél egymásra kölcsönösen panaszkodott, e panaszok sem állítottak azonban súlyos sérelmeket. A felperes 1962 őszén is változatlanul végzett gondozási szolgálatokat az örökhagyónál, még akkor is, amikor Z. J.-né a javára tett végrendelet alapján egy ideig gondozta az örökhagyót. Amikor pedig a Z.-né részéről nyújtott gondozás megszűnt, ismét kizárólag a felperestől fogadta el az örökhagyó a gondozást, s panaszkodott M. L.-nének, hogy az összeveszés miatt a felperes, ,,az ő Rozikája" otthagyta őt. E tényekből az állapítható meg, hogy a felperes még az örökhagyó halálát megelőző hónapban is teljesítette gondozási kötelezettségét, s azt az örökhagyó is elfogadta, tehát nem alakult ki olyan tényleges helyzet, amely a szerződésnek közös megegyezésen alapuló megszüntetésére engedne alapos következtetést. De nem lehet a felek egyező akaratából létrejött megszüntetést megállapítani azért sem, mert ha az örökhagyó részéről az újabban történt végrendelkezések erre engednek is következtetést, a felperes magatartásából azonban nem lehet ilyen következtetést levonni. Megalapozatlan ennélfogva a másodfokú bíróságnak az a megállapítása, hogy az öröklési szerződés 1962 őszén a szerződő felek egyező akaratából megszűnt. Mivel így a felperes és az örökhagyó között létesült öröklési szerződés sem az előírt alakiságok mellett, sem pedig a kötelező alakiságok nélkül nem szűnt meg, az örökhagyó által utóbb alkotott végrendelet érvénytelen, és a hagyaték az öröklési szerződés alapján a felperest illeti. [P. törv. I. 20 861/1965. sz., BH 1966/4. sz. 4839.] 365