Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966-1967 (Budapest, 1968)

tárgyalást megelőző napon volt a felperesnél, a kertet szépen gondozott állapotban találta, különösen szép volt a rózsakert, amelyből a felperes virágot adott el neki. Sz. K.-né vallotta, hogy a felperes 1965 nyarán az iskolai ünnepélyre adott el neki virágokat, s hogy a felperes a piacra is visz virágot árulni. Az elsőfokú bíróság pedig az 1965. október 7-én tartott helyszíni tárgyalás alkalmával megállapította, hogy a drótkerítéssel bekerített kertben viruló virágoskert van. Alaptalan a felperesnek az az állítása is, hogy az alperesek a sezlont engedélye nélkül használják, mert a felperes az 1964. október 19-én kötött bírói egyezségben kifejezetten hozzájárult ennek az alperesek által történő használatához. A II. r. alperes által a felperes feljelentésére indult büntető ügyben tett nyilatkozatot nem lehet úgy értelmezni, hogy az alperes beismerte a felperes által állított tények valóságát. Az alperes csak a jövő tekintetében tett ígéretet, hogy kerülni fog mindenféle sértő magatartást, ily tartalmú nyilatkozatából azonban nem vonható le olyan következtetés, hogy a felperes által panaszolt tényeket beismerte. Az alperesekkel haragban levő B. B. vallomása nemcsak a virágok tekintetében nem volt elfogadható, hanem abban a részében sem, amely szerint a felek portája „most olyan, mint egy elhagyott cigánytanya". Ezt az állítást egyetlen más tanú sem támasztotta alá, de nem erősítették meg azt a bírói helyszíni szemle tapasztalatai sem. A tanú vallomását tehát nem lehet meggyőző erejűnek tekinteni a II. r. alperes sértő kijelentéseit állító részében sem. A felperes unokahúga, U. L.-né csak a felperesnek 1965 januárjában történt panaszkodásáról tudott. Sz. J.-né, akinek a férje a felperes unokaöccse, az 1964—65 telén történt egy jelenetről tett vallomást, amikor is a II. r. alperes durván szidalmazta a felperest. E tanú erős érdeklődést tanúsított a per sorsa iránt. De nem vitás, hogy az általa vallott eset után a felek még az 1965. május 19-én tartott bírósági tárgyaláson kibékültek, arra pedig semmi adat nincs, hogy a II. r. alperes ezt követően is bármivel megsértette volna a felperest vagy a szocialista együttélés szabályait. Nincs tehát kellő alap annak a megállapítására, hogy az alperesek magatartása folytán a felperesre nézve a szerződés további fenntartása lehetetlenné vált. Az alperesek a szerződésben bízva a házukat eladták, onnan a felpereshez költöztek, és a felperes házába jelentős beruházásokat tettek. Mivel más lakásuk nincs, mint a jelenlegi, nyilván el sem tudnának költözni a felperes házából, és így a felperes a szerződés megszüntetése esetén sem tudna rendelkezni az alperesek által elfoglalva tartott lakrész felett. Az előbbiekből következik, hogy az elsőfokú bíróság által alkalmazott szerződésmódosítás jobban szolgálja a felek kölcsönös méltányos érdekeit, mint a szerződés megszüntetése. A felperes az alperesek által fizetendő életjáradékkal és havi 480 Ft-os nyugdíjával a tartását biztosítani tudja, s egyébként sincs kizárva, hogy ha a per folyamán felkavart indulatok elmúlnak, a felek megnyugszanak, mindhárman betartják a szocialista együttélés szabályait, és visszatérhetnek a természetbeni szolgáltatásokra. 35?