Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966-1967 (Budapest, 1968)

nak érintetlenül hagyása mellett — szabadon használhatják, a különbejáratú másik szoba kizárólagos használatát pedig a felperes magának tartotta fenn. Megállapodtak a felek abban is, hogy a felperesnek az alperesek birtokában levő szobában elhelyezett bútorait, így a sezlont is az alperesek használhatják, s a felperes ebben őket nem akadályozhatja. A községi tanács vb titkári hivatalában 1965. február 6-án felvett jegyzőkönyv szerint az alperesek beismerték, hogy a felperes már több mint egy hónapja nem étkezik náluk. A felperes ennek indokául azt hozta fel, hogy az alperesek nem jószívvel nyújtják a tartást, „elébedobják a tányért", s nem is fűtenek kellőképpen. Ezt követően 1965. május 8-án pedig a felperes büntető feljelentést tett a II. r. alperes ellen azzal az előadással, hogy a nevezett őt május 5-én tettleg bántalmazta, szidalmazta. Ez ügyben az 1965. május 19-én tartott bírósági tárgyaláson a II. r. alperes kijelentette, hogy a felperest a továbbiakban békében hagyja, semmiféle sértő kijelentésekkel nem illeti, a virágait nem bántja, és a folyosón levő csengőt távolabb helyezi a felperes lakrészétől, a felperes pedig ezt elégtételül elfogadta, s a bíróság vádelejtés folytán a további eljárást megszüntette. A felek között a kapcsolat ezután sem javult meg. A felperes ezért az 1965. július 12-én benyújtott keresetében a tartási szerződés megszüntetését kérte azzal, hogy a bíróság kötelezze az alpereseket a lakás kiürítésére. Az elsőfokú bíróság ítéletében a felek közti szerződést életjáradéki szerződésre változtatta át, s az alpereseket arra kötelezte, hogy 1965. január 1-től kezdve a felperesnek havi 600 Ft életjáradékot fizessenek. A másodfokú bíróság közbenső ítéletében a felek közötti öröklési szerződésbe foglalt tartási szerződést megszüntette, és a megfelelő kielégítés kérdésében az elsőfokú bíróságot további eljárásra és érdemi határozat hozatalára utasította. A közbenső ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiuma a 837. sz. állásfoglalásában utalt arra, hogy a Ptk. 589. §-ában foglalt jogszabály értelmében a tartási szerződésből származó perekben a fő szempont a felek kölcsönös méltányos érdekeinek érvényre juttatása. A bírói döntésnek mindig ehhez kell igazodnia. Arra kell törekedni, hogy ezek a szerződések — hacsak egy mód van rá — eredeti céljukat betöltsék. Indokolja ezt e jogviszonyok sajátos természete, társadalmi rendeltetése és jelentősége. A másodfokú bíróság ezeket a szempontokat figyelmen kívül hagyta. Megalapozatlan a másodfokú bíróság ítéletének az a megállapítása, hogy a felek közti szerződés életjáradéki szolgáltatásra való átváltoztatása esetén sem töltheti be a rendeltetését. A felperes egyrészt nem bizonyította a keresetlevélben felhozott állításait, másrészt e tényállítások olyanok, amelyek még valóságuk esetén sem indokolnák a szerződés megszüntetését. A felperes — egyebek között — azt állította, hogy az alperesek tönkretették a virágoskertjét, s emiatt elesett attól a jövedelemtől, amely a virágok árusításából eredt. Ezt az állítást csak az alperesekkel haragos viszonyban levő tanú erősítette meg azzal, hogy a korábbi virágok helyén minden kopár, le van taposva. Ezzel szemben P. M. érdektelen tanú vallotta, hogy az 1965. szeptember 16-án tartott 356