Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966-1967 (Budapest, 1968)

ja]. Nyilvánvaló azonban, hogy e bizonyításnál nemcsak a közvetlen bizonyítékokat, hanem a közvetett bizonyítékokat is megfelelően figyelembe kell venni, és értékelni kell (Pp. 206. §). Ennek során pedig az a tény, hogy a peres felek a felperes nevén álló ingatlan eladását követően pár hét múlva vették meg a perbeli ingatlant, okszerűen arra enged következtetni — a cáfoló adatok hiányában —, hogy a perbeli ingatlan 50 000 Ft-os vételárát a felperes nevén álló ingatlan 75 000 Ft-os eladási árából fizették ki. Más következtetésre lehet jutni esetleg például akkor, ha a peres feleknek — a kapott 75 000 Ft-on túlmenően is — a vásárolt ingatlan vételárához vagy annak egy részéhez megfelelő pénzösszeg állt rendelkezésükre, akár közös vagyonként, akár az alperes különvagyonaként. Ezekre nézve azonban a perben eljárt bíróságok bizonyítást nem vettek fel, az általuk hozott ítélet tehát már emiatt is megalapozatlan. A másodfokú bíróság álláspontja — a megalapozatlanságon túlmenően — következetlen is, amikor annak megállapítása mellett, hogy közokirat hiányában a felek között ajándékozási jogügylet érvényesen nem jött létre, az érvénytelenség jogkövetkezményeit nem vonja le. A Ptk. 237. §-ának (1) és (2) bekezdésében foglaltak szerint ugyanis érvénytelen szerződés esetén a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet kell visszaállítani, ha pedig ez nem lehetséges, akkor rendelkezni kell az ellenszolgáltatás nélkül maradó szolgáltatás visszatérítéséről. A másodfokú bíróság ilyen értelemben azonban nem rendelkezett. Törvénysértő azonban a jogerős ítélet abban az esetben is, ha a peres felek között a valóságban ajándékozás nem történt (illetőleg ha az érvénytelen lenne), mert akkor a felperes hiányzó különvagyonának (amelyet egyébként a másodfokú bíróság fennállónak talált) megtérítése felől kellett volna határozni. Nem volt akadálya annak, hogy az a perbeli ingatlanból történjék, mert a Csjt. 31. §-a (3) bekezdésében foglalt rendelkezés szerint a házastársak vagyonilletőségét a házassági életközösség megszűnésekor a meglevő közös vagyonból rendszerint természetben kell kiadni. Ezt a jogvitát pedig mindenképpen a jelen perben kellett volna rendezni, s annál kevésbé lehetett volna külön perre utalni, mert a felperes keresetében az érvényesített igényét, bár másodlagosan, de a házastársi vagyonközösség megszüntetésére is kifejezetten és egyértelműen alapította. Az erre alapított igény vonatkozásában tehát keresetváltoztatásról nem lehet szó. [P. törv. I. 21 050/1965. sz., BH 1966/7. sz. 4950.] k) Tartási és életjáradéki szerződés 250. A tartási, az életjáradéki és az öröklési szerződésre vonatkozó szabályok kiegészítéséről szóló 1967. évi 2. számú tvr-rel, a tartási, az életjáradéki és az öröklési szerződéssel kapcsolatos hatósági feladatokról szóló 7/1967. (II. 26.) Korm. számú rendelettel, valamint a lakásbérletről szóló 35/1956. IX. 30.) MT számú és a végrehajtása tárgyában kiadott 15/1957. (III. 17.) Korm. számú rendelet egyes rendelkezéseinek módosításáról és kiegészítéséről szóló 8/1967. (II. 26.) Korm. számú 352