Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966-1967 (Budapest, 1968)

A felperes az útkereszteződéstől mintegy 200 m távolságra kezdte meg — hangjelzés nélkül — az előzést, s a műút bal szélén haladt. Amikor előzés közben az útkereszteződést elérte, az alperes által vezetett és a bekanyarodást már teljesen végrehajtó motorkerékpárt utolérte, és a motorkerékpár bal oldalának ütközött. Az összeütközés következtében a motorkerékpár mintegy 28 m távolságra zuhant, E. L. — a motorkerékpár utasa — az elszenvedett sérülések következtében másnap meghalt. A felperesi személygépkocsi az összeütközés után kidöntötte a „Székesfehérvár" jelzőtáblát, majd egy kerékvetőkövet, s utána a levegőben megfordult és bal oldalára dőlve az útmenti árokba zuhant. A baleset következtében az alperes, valamint a felperes mellett ülő L. A.-né 8 napon túl, a gépkocsi hátsó ülésén elhelyezkedő két személy pedig 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A gépkocsi súlyosan, a motorkerékpár pedig kisebb mértékben megrongálódott. A balesetből eredően a felperes ellen büntető eljárás indult. Ennek során őt jogerősen elítélték. A felperes a büntető ítélet meghozatala után keresetet indított az alperes ellen, és ebben a balesettel összefüggő kára 80%-ának megtérítésére kérte kötelezni az alperest. Az alperes a kereset elutasítását kérte, és egyúttal viszontkeresetet támasztott a motoron keletkezett kár megtérítése iránt. Az elsőfokú bíróság a büntető iratok beszerzése és a felek meghallgatása után — további bizonyítás mellőzésével — közbenső ítéletet hozott, és ebben a peres felek kártérítési kötelezettségét 50—50% arányban állapította meg. A másodfokú bíróság közbenső ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét indokai alapján helybenhagyta. Az e határozatok ellen emelt törvényességi óvás alapos. Az alperes ellen az irányadó tényállás szerint büntető eljárás nem indult. A Pp. 9. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel tehát a jogerős büntető bírói ítélet a polgári perben eljáró bíróságokra az adott esetben csak abban a kérdésben volt irányadó, hogy a felperes követett-e el bűncselekményt, a felperes kártérítési kötelezettségének a megállapításánál azonban a büntető bírói ítélet a polgári perben eljáró bíróságot már nem kötötte. Törvénysértő tehát mindkét fokú bíróság ítélete elsősorban azért, mert a közlekedési szabálysértések kölcsönös elkövetésére, illetőleg azok súlyosságára és egymáshoz való arányára vonatkozó büntető bírósági ítéleti megállapításokat a Pp. 9. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva lényegében ítélt dolog jellegével tette magáévá. Ettől függetlenül is azonban okszerűtlen következtetéssel, tehát törvénysértően állapította meg mindkét fokú bíróság, hogy az alperes ugyancsak közlekedési szabálysértést követett el, valamint, hogy ,,a felek által elkövetett szabálysértések egyenlő súlyúak". Nem kétséges, hogy a veszélyhelyzetet — azt a folyamatot, amely végül is a balesetet eredményezte — a felperes idézte elő. A KRESZ 60. §-ának (7) bekezdése szerint ugyanis előzési szándékát — minthogy az eset júliusban este 7 óra tájban történt, — tehát még világos volt — az országúton hangjelzéssel tartozott volna az előtte haladó gépjárművezetők tudtára adni. Fokozottan terhelte őt ez a kötelezettség azért is, mert a műúton jelentős forgalom volt, s az előzés megkezdésekor az 190