Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1963-1965 (Budapest, 1966)

helyzetük miatt a megváltási árat megfizetni nem tudják. A másodfokú tárgyaláson kijelentették, hogy bár a vételi szerződés birtokukban van, tulajdonjogukat telekkönyvileg bejegyeztetni nem hajlandók, mert ők az egész ingatlant vették meg, annak fele részére viszont tulajdont szerezni nem kívánnak. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét megváltoztatva a keresetet az I—II. r. alperesekkel szemben elutasította. Indokolása szerint a közös tulajdon megszüntetését csak a telekkönyvbe bejegyzett tulajdonostárssal szemben lehet kérni. Az I—II. r. alperesek az ingatlan fele illetőségét megvásárolták ugyan, de a tulajdonjoguk telekkönyvi bejegyzését nem kérték. Ennélfogva, minthogy nekik csak tulajdoni igényük van, a közös tulajdon megszüntetése iránti perbe nem vonhatók be, a közös tulajdon semmilyen formában való megszüntetésére nem kötelezhetők. Minthogy pedig így a felperesek keresete ezekkel az alperesekkel szemben alaptalan, azt el kellett utasítani. Az elsőfokú ítéletnek fellebbezés hiányában jogerőssé vált része, valamint a másodfokú — egész — ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. Amint a Legfelsőbb Bíróság polgári kollégiumának 824. sz. állásfoglalása a Ptk. 148. §-ának értelmezése kapcsán kifejti, házingatlan esetében a tulajdonostárs illetőségének magához váltására — akarata ellenére — csakis a házban lakó tulajdonostárs kötelezhető. Az adott esetben a III—IV. r. alperesek nem laknak a házban, így ők — minthogy erre hajlandók nem voltak — a felperesek illetőségének magukhoz váltására nem voltak kötelezhetők. Az elsőfokú bíróság ítéletének a III—IV. r. alpereseket a felperesi illetőségek magukhoz váltására kötelező — fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett — része tehát már ez okból, de ezenfelül azért is törvénysértő, mert nem rendelkezik arról, hogy a megváltási ár kifizetése ellenében a felperesek az illetőségüket magukhoz váltó tulajdonostárs részére tulajdonjog telekkönyvi bejegyzésére alkalmas okiratot kötelesek szolgáltatni. Továbbá az elsőfokú bíróságnak a Pp. 3. §-ának rendelkezése folytán a felpereseket — még ha ügyvéd képviselte is őket — tájékoztatnia kellett volna arról, hogy a csupán magához váltásra irányuló kereseti kérelmük esetleg egyik alperessel szemben sem vezethet sikerre, s ezután kellett volna felhívni őket nyilatkozatra a tekintetben, hogy a közös tulajdon megszüntetését másodlagosan nem kérik-e az ingatlannak árveréssel való értékesítése útján. Az idézett kollégiumi állásfoglalás VlII/b. pontjából következik, hogy a közös tulajdon megszüntetése iránti perbe a telekkönyvön kívül igazoltan tulajdonjogot szerzett személyt is be kell vonni. Törvénysértő tehát a másodfokú bíróságnak az az álláspontja, hogy a felperesek az I—II. r. alpereseket alaptalanul vonták perbe, illetőleg, hogy a kereset ezekkel az alperesekkel szemben azért alaptalan, mert nekik csak tulajdoni igényük van és nem telekkönyvi tulajdonosok. Ebből viszont következik, hogy a másodfokú bíróság által felhozott okból a felperesek keresetét ezekkel az alperesekkel szemben elutasítani és őket ezeknek az alpereseknek a javára eljárási költség megtérítésére kötelezni nem lehetett volna. Egyébként az eddigi peradatok szerint a közösség csak árverési értékesítéssel látszik megszüntethetőnek, az árverés tűrésére pedig valóban csak a 70