Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1963-1965 (Budapest, 1966)

tkvi tulajdonosokat lehet, illetőleg szükséges kötelezni. Azonban az adott esetben az alperesek azt állítják, hogy a III—IV. r. alperesek a felperesek jogelődjétől, az I—II. r. alperesek pedig a III—IV. r. alperesektől az egész házingatlant megvásárolták. Az idevonatkozó tényállás tisztázásához feltétlenül szükséges lett volna az I—II. r. alpereseknek a megfelelő bizonyításra való kioktatása, illetőleg szorítása, így mindenekelőtt a III—IV. r. alperesekkel állítólag kötött adásvételi szerződésük eredeti példányának a bíróság előtt való bemutatása. Mert arra ugyan nem kényszeríthetők az I—II. r. alperesek, hogy az állítólagos szerződés alapján tulajdonjoguk a telekkönyvbe bejegyeztessék, azt azonban, hogy a kérdéses szerződésnek mi a tárgya stb. és hogy a szerződés valódi és érvényes-e, a bíróság az eredeti szerződés megismerése — észlelése — nélkül eldönteni nyilván nem tudhatja. Ha a szerződés bemutatására irányuló bírói felhívás az I—II. r. alperesekkel szemben végleg sikertelen marad, ennek a jogi következménye az lesz, hogy a bíróság a pert az állítólagos szerződésre való tekintet nélkül, illetőleg úgy fogja elintézni, mintha a telekkönyvben tulajdonosokként szereplő III—IV. r. alperesek maguk laknának bent a házban, vagyis az árverési értékesítésnél a ház beköltözhetetlensége miatt jelentkező vételárkülönbözettel kapcsolatos hátrányt — a 824. sz. PK állásfoglalásban megadott útmutatás szerint — közvetlenül a III—IV. r. alperesekre fogja hárítani. (Ez esetben azután az alperesek az egymásközti jogviszonyukat, így az árverési vételárból az említett kisebb arányban való részesedés miatt netán keletkező jogvitájukat is csak egy külön perben bíráltathatják el.) Viszont ha a kérdéses szerződést bemutatják, s azt a bíróság az I—II. r. alperesek tulajdonjogának vétel címén való telekkönyvi bejegyzésére alkalmasnak fogja találni, úgy mód és lehetőség nyílik arra, hogy a bíróság a beköltözhetetlenség miatt előálló értékesítési hátrány viselésének kérdését egyfelől az I—II. r. alperesek, másfelől a III—IV. r. alperesek viszonylatában is már a jelen perben rendezze. (P. törv. I. 20 450/1963. sz. BH 1963/10. sz. 3720.) 61. A közös tulajdonnak megváltás útján történő megszüntetése esetén nem elég az egyik felet csupán jogosítani a megváltásra, hanem arra kötelezni is kell (Ptk. 148. §, PK 824.). Az első- és másodfokú ítélet egybevetéséből nem tűnik ki határozottan az, hogy az alperes csupán jogosult-e vagy pedig végrehajthatóan köteles is a felperes illetőségét meghatározott időn belül magához váltani, s e címen 20 000 Ft-ot a felperesnek megfizetni. Az ítéletnek ugyanis az az értelmezés is adható, hogy az alperes a megváltásra csupán jogosult, s ez esetben jogának gyakorlásaként tartozik 20 000 Ft-ot 15 nap alatt megfizetni. Ilyen értelem mellett a rendelkezés egyoldalú és a pervitát rendezetlenül is hagyja, mert a határidő elteltéhez csak az a következmény fűződik, hogy az alperes magáhozváltási jogosultsága megszűnik, s az évekig tartó pereskedés ellenére minden marad a régiben, vagyis a közös tulajdon továbbra is változatlanul fennmarad. A PK 824. sz. állásfoglalásában kifejtettek szerint a bentlakó tulajdonostársnak a magáhozváltásra való kötelezése még kötelezettség vállalás nélkül is megtörténhetik, mert ez jelenti a vita végleges lezárását. Annál helyénvalóbb ez akkor, ha a fél a teljesítést vállalja is. 71