Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1963-1965 (Budapest, 1966)

nyes érdekeinek a csorbítását vonná maga után. Ez az álláspont azonban téves. A Ptk. 147. §-a értelmében a felperes minden külön indok nélkül is követelheti a közös tulajdon megszüntetését. E törvényes rendelkezés egymagában jogossá teszi a felperes követelését, ő azonban indokát is adta annak, hogy igényét a közös tulajdonból fakadó nézeteltérések kiküszöbölése céljából érvényesíti, s tény az, hogy a nézeteltérések következtében külön perre és büntető eljárásra is sor került a felek között. További kérdés az, hogy a felperes e jogát visszaélésszerűen gyakorolja-e. Az ingatlan természetben nem osztható meg, így a közös tulajdon megszüntetésére csupán a másik két lehetőség kínálkozik, tudniillik az árverés vagy a magáhozváltás. Az árverés bonyolultabb és az eredményesség szempontjából kétséges megoldás, emellett a felperes érdekét sem szolgálja megfelelően, az alperesekre nézve viszont semmivel sem kedvezőbb, mint a magához váltás. Nem kifogásolható tehát, hogy a felperes a magáhozváltáshoz ragaszkodik. Az pedig a magáhozváltás törvényszerű velejárója, hogy az egyik vagy másik tulajdonostárs a tulajdonjogát elveszti [Ptk. 148. § (2) bek.]. Az alpereseknek eleve számolniok kellett a közös tulajdon megszüntetésével, s azoknak az érdekeiknek az érvényesülését, amelyek valójában jogosak, biztosítja a Legfelsőbb Bíróság polgári kollégiuma 824. sz. állásfoglalásának az a része, amely szerint magáhozváltásra is csak úgy kerülhet sor, hogy az alperesek — a felperes hozzájárulásától függetlenül — az eddigi lakásukban bérlőként továbbra is bent maradhatnak. (P. törv. I. 21 219/1963. sz. BH 1964/5. sz. 3988.) 60. Közös tulajdon megszüntetése megváltás útján (Ptk. 147. és 148. §, PK 824.). A perbeli házingatlan a telekkönyvi nyilvántartás szerint 1/10 részben az I. r. felperes, 4/10 részben a II. r. felperes, 5/10 részben pedig együttesen a III—IV. r. alperesek tulajdona. Az utóbbiak tulajdoni illetőségét az I—II. r. alperesek megvették, tulajdonjogukat azonban a telekkönyvbe nem jegyeztették be. Az egész házingatlant az I—II. r. alperesek tartják birtokukban, illetőleg használatukban, annak ellenére, hogy egy korábbi perben hozott jogerős ítélet őket arra kötelezte, hogy az ingatlant bocsássák a felperesek birtokába. A jelen perben a felperesek a közös tulajdon megszüntetése iránt eredetileg csak az I—II. r. alperesek ellen támasztottak keresetet. Ezeket az alpereseket elsősorban arra kérték kötelezni, hogy az ő (felperesek) tulajdoni illetőségüket 10 000 Ft ellenében váltsák magukhoz, másodlagosan pedig az ingatlan természetbeni megosztását kérték. Utóbb keresetüket a III—IV. r. alperesekre is kiterjesztették, és bejelentették, hogy a közös tulajdon megszüntetését kizárólag úgy kérik, hogy a bíróság az alpereseket az ő tulajdoni illetőségük megváltására kötelezze. Az elsőfokú bíróság arra kötelezte az alpereseket, hogy a felperesek tulajdoni illetőségének megváltása fejében az I. r. felperesnek 2162,80 Ft-ot, az II. r. felperesnek pedig 8651,20 Ft-ot fizessenek meg. Az ítélet ellen csak a I—II. r. alperesek fellebbeztek, s arra hivatkoztak, hogy ők az ingatlant egyszer már megvették, továbbá, hogy nehéz anyagi 69