Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1963-1965 (Budapest, 1966)

35. Szabadalmi díjhoz való igény (1895:XXXVIL tv. 8. §). Az 1895:XXXVII. tv. 8. § (1) bekezdése szerint a szabadalom — jogos fennállása egész idejére — a szabadalom tulajdonosának kizárólagos jogot ad arra, hogy találmánya tárgyát iparszerűleg készíthesse, forgalomba hozhassa és iparszerűleg vagy üzemi berendezésként használhassa. Aki pedig a szabadalom tulajdonosának engedélye nélkül annak kizárólagos jogait megsérti, a hivatkozott törvény 49. §-a szerinti szabadalombitorlást követ el és az 58. § értelmében kártérítéssel is tartozik. Az adott esetben nem kétséges, hogy az alperes a felperesek szabadalmazott találmányának a tárgyát egy példányban a felperesek engedélyével gyártotta le a szénbánya vállalatnál, amely azt 1963. január 3-án az alperesnek átadta. A per adatai alapján tényként állapítható meg, hogy a felperesek nem ellenérték nélkül engedték meg az alperesnek a szabadalmazott készüléknek a legyártását és használatát, hanem az ellenérték tekintetében a felek között tárgyalások voltak, amelyek azonban végleges eredményre nem vezettek, mert a felek az összeg tekintetében megegyezni nem tudtak. Nem helytálló az alperesnek az az álláspontja, hogy a készülék legyártásához a felperesek engedélyére nem volt szükség. Az a körülmény, hogy más vállalat is megszerezte már a kérdéses készüléket a felperesek engedélyével, még nem adott jogot az alperesnek arra, hogy külön engedély nélkül a szabadalmazott készüléket a saját részére legyártassa. Azt ugyanis az alperes maga sem állította, hogy a felperesek a szabadalom tulajdonjogát valamely állami vállalatnak átengedték vagy a találmány tárgyának üzemszerű megvalósítására szerződést kötöttek. A felpereseket tehát az alperes által az engedélyükkel legyártott szabadalmazott készülék után a szabadalmi díj jogszerűen megilleti és pedig tekintet nélkül arra, hogy az alperes a legyártott készüléket még nem vette használatba. Ez utóbbi körülmény a szabadalmi díj fizetésének nem feltétele. Az alperes mindenesetre a megszerzett szabadalmazott készüléket használni jogosult. Az adott esetben ugyanis az alperes fizetési kötelezettsége nem a 29/1959. (V. 10.) Korm. sz. rendeletnek a találmányokra vonatkozó rendelkezésein alapul, mert az alperes nem a felperesek találmányát hasznosítja (gyártja), hanem a találmány szerint más vállalat által gyártott készüléket használja. A szabadalmi díj összegének a megállapításánál a Legfelsőbb Bíróság a III. r. felperes személyes előadásából (12. sorsz. jkv.) és B. B. tanúvallomásából indult ki. A III. r. felperes azt adta elő, hogy a tárgyalások folyamán végül is olyan megállapodás történt, hogy 9000 Ft-ot fizet az alperes a gyártási jogért és 6000 Ft-ot találmányi díjként. B. B. tanú pedig azt vallotta, hogy a felperesek a gyártási jogért 24 000 Ft-ot követeltek, az alperes főmérnöke ezzel szemben 10 000 Ft körüli összeget volt hajlandó fizetni. A felpereseket találmányi díj címén az alperessel szemben semmi sem illeti meg, mert az alperes a felperesek találmányát nem gyártja. Az alperes csak szabadalmi díjat tartozik a felpereseknek fizetni, amelynek összegét a Legfelsőbb Bíróság az előadottak és a per egyéb adatainak a mérlegelésével 9000 Ft-ban állapította meg. (Legf. Bír. Pf. IV. 20 506/1964. sz. BH 1964/12. sz. 4236.) 3 Polgári jogi döntvénytár 33