Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1963-1965 (Budapest, 1966)

illetőleg az ollók átadása a 29/1959. (V. 10.) Korm. sz. rendelet 1. §-a szerinti újítási javaslatnak nem minősül. Egyébként az újítónak járó díjat a 29/1959. (V. 10.) Korm. sz. rendelet 12. § (1) bekezdése, illetőleg a 14. § (4) bekezdése szerint az a vállalat köteles fizetni, amely az újítást megvalósította. Az alperes azonban annak folytán, hogy állítólag a felperes által mintaként átadott kerti ollóknak megfelelő ágnyeső ollók szállítását rendelte meg, a szerszámgyárnál, az újítási rendelet szerinti megvalósító szervnek nem tekinthető. Az alperesnek, mint külkereskedelmi vállalatnak feladatkörébe a gyártási tevékenység nem tartozik. Ennélfogva a felperes az alperestől jogszerűen újítási díjat nem igényelhet, még abban az esetben sem, ha a felperes valóban újítási javaslatot adott volna be. Nem ad erre lehetőséget a hivatkozott rendelet 12. § (2) bekezdése sem, mert ez csak a vállalatok közötti áthárítási jogosultságot szabályozza és nem érinti azt, hogy az újítónak a megvalósító szervvel szemben áll fenn a követelési joga. Az adott esetben ez egyébként is az újítási jogok érvényesítésére megszabott határidő megkerülését eredményezné, mert nem kétséges, hogy a megvalósító szervvel szemben a felperes újítói jogokat az egy éves határidő eltelte folytán nem érvényesíthetne. A felperesnek tehát újítási jogviszony alapján az alperessel szemben jogszerű igénye nincs. De nem alapos a felperes kereseti követelése a tisztességtelen versenyről szóló 1923: V. tv. 15. §-ára alapítottan sem. A felperes fellebbezési előadása szerint az alperesnek 1959. november 3-án mintaként átadott kerti olló azonos mintájú volt azzal a kerti ollóval, amelyet 1959. november 4-én az Országos Találmányi Hivatalnál mint nyílt ipari mintát oltalomra bejelentett és azt az alperesnek átadott kerti ollót használta fel verseny céljára az alperes, amikor a szerszámgyárnak legyártás végett átadta. A budapesti fővárosi bíróság előtt folyamatban volt perben a bíróság a felperes által bejelentett ipari minták lajstromozását jogerősen semmisnek mondotta ki, mert megállapította, hogy a felperesnek lajstromozott kerti ollóját az angol szabadalmi leírásban közölt vágóollóval nem pusztán hasonlónak, hanem szinte azonosnak kell minősíteni. Ugyanezt állapította meg a bíróság a kerti ollóra vonatkozóan is. Az alperesnek mintaként átadott kerti ollók tehát nem a felperes eredeti mintájú alkotásai voltak, hanem azok készítésénél már másnak korábban közzétett mintáit használta fel. Ilyen körülmények között a felperes nem hivatkozhat jóhiszeműen arra, hogy az alperes vele szemben üzleti versenyt üzleti tisztességbe ütköző módon folytatott, midőn a reá bízott kerti ollót verseny céljából használta fel azzal* hogy a szerszámgyárnak állítólag legyártás végett átadta. A felperes ez alapon csak akkor léphetne fel jogszerűen igénnyel, ha az átadott kerti olló valóban az ő eredeti alkotása lett volna. De ez utóbbi esetben is a felperes kereseti igénye az alperessel szemben elévültnek mutatkozik. Az 1923: V. tv. 37. §-a szerint a kártérítési követelés attól a naptól számított hat hónap alatt évül el, amikor a sértett fél a cselekménytől és a felelős személy kilétéről tudomást szerzett. T. S. tanú vallomása ugyanis arra mutat, hogy a felperes azt követően, hogy az alperes a kerti ollókat a szerszámgyárnak 1959. november végén átadta, erről tudomást szerzett, kártérítés jogcímén a keresetét csak 1961. június 15-én, illetőleg 28-án terjesztette elő az alperessel szemben. Az elsőfokú bíróságnak az az álláspontja, hogy üzleti verseny — amely elő2' 19