Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1953-1963 (Budapest, 1964)

büntető eljárás is induljon vagy hogy emiatt a büntetőbíróság az alkalmazottat elítélje. Ebből az következik, hogy a kártérítési felelősség szempontjából azt, hogy az alkalmazott a kárt szándékos bűncselekménnyel okozta, elvileg a polgári per bírósága is megállapíthatja. A polgári per bíróságának azonban nem elsődleges feladata, hogy a szándékos bűncselekmény megállapításához szükséges törvényes feltételek fennállását — különösen bonyolultabb esetekben — vizsgálja. Ezért ha a keresetlevél tartalmából vagy a per későbbi adataiból szándékos bűncselekmény elkövetésére lehet következtetni és az ügy a bűnüldöző szerveknél még nem volt, a polgári per bírósága általában akkor jár el helyesen, ha a tudomására jutott adatokat a Bp. 87. §-ának (4) bekezdése alapján a bűnüldöző szervekkel közli, s a polgári per tárgyalását a büntető eljárás befejezéséig a Pp. 152. §-ának (1) bekezdése alapján felfüggeszti. Más a helyzet, ha a károkozó alkalmazott ellen a büntető eljárás már folyamatban volt. Társadalmi rendszerünkben a bíráskodás mind szervezetileg, mind pedig feladatát tekintve egységes, az egységes bíróságnak büntető és polgári perben eljáró tanácsa tehát azonos kérdésekben nem kerülhet ellentétbe egymással. Ezt juttatja kifejezésre a Bp. és Pp. 9. §-ának tartalmilag azonos rendelkezése. Eszerint, ha a Dolgári perben a büntetőbíróság által jogerős ítélettel már elbírált bűncselekmény polgári jogi következményei felől kell határozni, a büntetőbírói ítélet a polgári perben eljáró bíróságra irányadó abban a kérdésben, hogy követtek-e el bűncselekményt és annak elkövetője a terhelt volt-e. Ha tehát a büntetőbíróság jogerős ítélete megállapítja, hogy a munkavállaló a munkakörében vagy hatáskörében harmadik személynek történt károkozásnál szándékos bűncselekményt követett el, a kártérítés iránti polgári perben eljáró bíróság sem helyezkedhet ezzel ellentétes álláspontra. Ez azt jelenti, hogy ilyen esetben a kárnak egészben vagy részben való megtérítésére a munkavállalót a Ptk. 348. § (1) bekezdése alapján köteleznie kell. Ugyanez a helyzet abban az ellentétes esetben is, amikor a büntetőbíróság a terheltként szereplő munkavállalót a Bp. 180. §-ának a) vagy b) pontja alapján jogerősen felmenti, tehát amikor a felmentés azon alapszik, hogy a vád tárgyává tett bűncselekménynek a terhelt által történt elkövetése nincs bizonyítva, illetőleg, hogy a vád tárgyává tett; cselekmény nem bűncselekmény. A kártérítés iránti polgári perben utóbb eljáró bíróság tehát ebben az esetben sem helyezkedhet szembe a büntetőbíróság jogerős ítéletével, vagyis nem állapíthatja meg, hogy a perbevont munkavállaló a harmadik személy kárát szándékos bűncselekménnyel okozta. Minthogy pedig a munkavállaló kártérítési felelősségének anyagi jogi feltétele ebben az esetben hiányzik, a keresetet vele szemben el kell utasítani. Ezzel szemben a Bp. 180. §-ának c) pontja alapján — tehát büntethetőséget kizáró körülmény fennforgása miatt — történt felmentés esetén a károkozó alkalmazott marasztalása esetleg már helyt foghat, ebben az esetben ugyanis a szándékos bűncselekmény elkövetésének ténye fennállhat, annak ellenére, hogy a büntetőjogi felelősségrevonás feltételei hiányzanak. A büntetőbíróságnak a Btá. 56. §-a alapján hozott jogerős ítélete és ez alapon tárgyaláson hozott megszüntető végzése az alkalmazott kártérítési feleid