Csiky Ottó (szerk.): Polgári elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának irányelvei, elvi döntései és állásfoglalásai (Budapest, 1988)

a) Polgári Jog PK 1. szám A bíróság az eltűnt személyt holtnak nyilvánító határozatában a halál helyét nem állapíthatja meg. Ha a halál helye a bizonyítási eljárás adatai alapján ismertté válik, a halál ténye megállapításának van helye. A Ptk. 23. §-a szerint az eltűnt személyt bírósági határozattal holtnak lehet nyilvánítani, ha eltűnésétől számítva öt év eltelt anélkül, hogy életben létére utaló bármilyen adat ismeretes volna. E rendelkezés értelmében tehát az eltűnt személyt lehet holtnak nyilvánítani, nem pedig a bizonyíthatóan meghatározott helyen meghalt személyt. A holtnak nyilvánításnak éppen az a feltétele, hogy a bíróság megállapítsa az eltűnést, továbbá azt is, hogy az eltűnt személy életben létére utaló adatok már legalább öt év óta nem ismeretesek. Abban az esetben, ha a bizonyítékok alapján a halál helye és ezzel egyben természetszerűleg a halál ténye is megállapítható, nem holtnak nyilvánításnak, hanem a halál ténye megállapításának [1/1960. (IV. 13.) IM sz. rend. 20. §] van helye. A kifejtettek következnek a holtnak nyilvánítási, valamint a halál tényének megállapításával kapcsolatos eljárásról szóló 1/1960. (IV- 13.) IM számú rendelet szabályaiból is. Míg ugyanis a rendelet 6. §-ának(2) bekezdése a holtnak nyilvánítás iránt indult eljárás során kibocsátandó hirdetmény tartalmának meghatározásánál a halál helyére vonatkozó adatokról nem tesz említést, addig a 21. § (3) bekezdése a halál tényének megállapítása iránt indult eljárással kapcsolatban kifejezetten előírja, hogy a bíróság a halál helyét és okát is közli végzésében az anyakönyvvezetővel. Ez a rendelkezés azonban nyilvánvalóan csak a halál tényének megállapítására vonatkozik. A 21. § ugyanis — a szövegéből kétségtelenül megállapíthatóan — a holtnak nyilvánítás és a halál tényének megállapítása iránt folyamatban volt eljárással kapcsolatos közös rendelkezéseket tartalmaz, s összevontan határozza meg, hogy a holtnak nyilvánító, illetőleg a halál tényét megállapító végzést mely szerveknek kell megküldeni, továbbá hogy mely adatokat kell közölni az anyakönywezetővel. 77