Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 8. kötet, 1978. január - 1982. december (Budapest, 1984)

dését akként értelmezte, hogy a többszörös visszaeső egyik elítélése tekintetében sem részesülhet törvényi mentesítésben. A Btk 102. §-ának (3) bekezdésében írt az a tilalom, hogy a többszörös visszaeső törvényi mentesítésben nem részesülhet — a törvény helyes értelméből következően — csupán arra az elítélésre vonatkozik, amely tekintetében a terhelt többszörös visszaeső. Sem a törvény szövegének, sem az ahhoz fűzött miniszteri indokolásnak nem lehet olyan értelmet tulajdonítani, hogy a törvény a többszörös visszaeső vonatkozásában az olyan elítélést is kizárná a törvényi mentesítés köréből, amely vonatkozásában az elítélt nem volt többszörös visszaeső. A fentieken túlmenően téves a másodfokon eljárt bíróságnak a Btk 103. §-ának (3) bekezdése értelmezése körében elfoglalt jogi álláspontja is. Azt helyesen emelte ki a másodfokú bíróság, hogy a hatályos Btk az együttes mentesítés intézményét a korábbi törvényből nem vette át, ennélfogva több elítélés esetén a mentesítés feltételeit minden egyes ítélet tekintetében külön-külön kell vizsgálni. Mindezek ellenére a bíróság ténylegesen az együttes mentesítés szabályainak alkalmazására utaló módon járt el, amikor a Btk 103. §-a (3) bekezdésének a) pontjában megjélölt várakozási időt az egyes elítélések tekintetében külön-külön nem vizsgálta, hanem azt valamennyi elítélés vonatkozásában a terhelt utolsó büntetésének kiállásától számította. Az említett törvényhely azonban nem tartalmaz a bíróság által alapul vett és az együttes mentesítést valójában megalapozó olyan rendelkezést, hogy a várakozási időt az utolsó büntetés kiállásától kell számítani. Ebből következően pedig a törvény az együttes mentesítést nemcsak a törvényi, de a bírósági mentesítés köréből — így a Btk 103. §-ának (3) bekezdése vonatkozásában — is kizárta. A kifejtetteket alapul véve a mentesítésre irányuló kérelem elutasításának helyes indokai a következők. A terhelt az 1. és 2. alatti elítélések időpontjában még nem volt többszörös visszaeső, így a törvényi mentesítés az 1. alatti ítélet esetében a Btk 102. §-a (1) bekezdésének e) pontja alapján 1972. december 24. napján a 2. alatti ítélet tekintetében pedig a Btk 102. §-a (1) bekezdésének f) pontja értelmében 1979. február 17. napján bekövetkezett. Ennélfogva újabb (bírósági) mentesítésre nem kerülhet sor. A 3. alatti ítélet vonatkozásában viszont a terhelt a Btk 137. §-ának 14. pontja értelmében többszörös visszaeső s mint ilyen a Btk 102. §-ának (3) bekezdése értelmében — az említett ítélet tekintetében — törvényi mentesítésben nem részesülhet, a mentesítésre a Btk 103. §-a (3) bekezdésének a) pontja az irányadó. A terhelt a jelzett ítélettel kiszabott szabadságvesztést 1971. szeptember 30. napján töltötte ki, így a törvényben előírt 10 évi várakozási idő még nem telt el. A mentesítésre irányuló kérelem előterjesztésére csak 1981. szeptember 30. után nyílik lehetőség. A kifejtettekre figyelemmel a mentesítés tárgyában hozott határozatok közül a kerületi bíróság végzésének indokolása a maga egészében, a másodfokon eljárt bíróság végzésének indokolása pedig a Btk 102. §-ának (3) bekezdése és a 103. §-ának (3) bekezdése értelmezése körében törvénysértő, ezért a Legfelsőbb Bíróság a határozatokat a fentebb megjelölt részükben hatályon kívül helyezte. (B. törv. IV. 1068/1979. sz.) (118/1980.) 244