Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 8. kötet, 1978. január - 1982. december (Budapest, 1984)

A jelen esetben a kérelmezőt első alkalommal egy évet meg nem haladó tartamú, felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, amelynek próbaideje alatt azonban újabb szándékos bűncselekményt valósított meg, amikor is 1 évi és 6 hónapi szabadságvesztést szabtak ki vele szemben, s elrendelték az előző felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását is. Erre tekintette] pedig az 1961. évi V. törvény 80. §-a (1) bekezdésének c) pontjában írtak alapján a próbaidő leteltével nem mentesülhetett az első elítéléséhez fűződő hátrányos következmények alól, hanem a (2) bekezdésben írtaknak megfelelően az oly szabadságvesztésre vonatkozó szabályok váltak e tekintetben irányadóvá, amelynek végrehajtását nem függesztették fel. Tekintve azonban, hogy az arra vonatkozó törvényi mentesítés hatályának beállta előtt olyan büntetéssel — 1 év 6 hónapi szabadságvesztéssel — sújtották, amely nem esett törvényi mentesítés alá, az 1961. évi V. törvénynek az együttes mentesítésre vonatkozó 83. §-a (2) bekezdése értelmében az együttes mentesítést csak a bíróság adhatta volna meg. Erre azonban 1979. július l-ig, az 1978. évi IV. törvénybe foglalt Btk hatályba lépéséig nem került sor. Az új törvény 102. §-a (1) bekezdésének e) pontja szerint azonban a törvény erejénél fogva áll be a mentesítés a bűntett miatt kiszabott 1 évet meg nem haladó szabadságvesztés esetén a büntetés kitöltését, illetve végrehajthatóságának megszűnését követő 5 év elteltével. Így — miután a büntetést az elítélt 1972. május 3-án, tehát több mint 5 évvel a kérelem benyújtása előtt kitöltötte — az új törvény hatályba lépésével, mely az együttes mentesítést nem ismeri, a törvény erejénél fogva mentesült az 1. pontban írt ítélethez fűződő hátrányos következmények alól, tekintet nélkül arra, hogy azt utóbb összbüntetésbe foglalták. A 2. pontban írt ítélethez fűződő hátrányos következmények alól viszont az elítélt a Btk 102. §-a (1) bekezdésének f) pontja értelmében csak a büntetés kitöltését követő 10 év elteltével mentesülhetne a törvény erejénél fogva, mert annak tartama az 1 évet meghaladja. A 103. § (1) bekezdésének b) pontja azonban ilyen esetben 5 év elteltével lehetőséget ad a bírósági mentesítésre. E rendelkezés alapján így a törvénynek megfelelően járt el az első fokú bíróság, amikor az arra a büntetés kitöltése óta tanúsított életmódjánál fogva is érdemes elítéltet mentesítette a 2. pontban írt ítélethez fűződő hátrányos következmények alól, csupán abban tévedett, hogy feleslegesen kiterjesztette e mentesítést az 1. pontban írt ítéletre — amelyhez fűződő hátrányos következmények alól az elítélt a törvény erejénél fogva már előbb mentesült —, valamint az összbüntetést kiszabó ítéletre, amelyhez önmagában hátrányos jogkövetkezmények nem fűződnek. Nem lehetett elfogadni ugyanis a katonai főügyész indítványában kifejtetteket, melyek szerint az elítélt mint visszaeső, a Btk 103. §-ának (2) bekezdésében írtak értelmében bírósági mentesítésben nem részesíthető. Nyilvánvaló, hogy miután a Btké 9. §-ának (1) bekezdése értelmében a Btk-nak a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítésre vonatkozó rendelkezéseit a hatályba lépés előtt meghozott büntető ítéletekre is alkalmazni kell, ez akként értelmezendő, hogy minden vonatkozásban az új törvény rendelkezéseit kell alkalmazni, így annak megítélésénél is, hogy ki tekintendő annak alkalmazásában visszaesőnek. Az 1961. évi V. törvény ugyanis a visszaesést a Különös Részben szabályozta minősítő körülményként, amelynek alkalmazására lehetőséget adott akkor is, ha az elítéltet megelőzően felfüggesztett szabadságvesztésre 238