Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 8. kötet, 1978. január - 1982. december (Budapest, 1984)

Az 1961. évi V. törvény 102. §-ának (2) bekezdése szerint, ha a fiatalkorút szándékos bűntett miatt 1 évet meg nem haladó szabadságvesztésre ítélték és a büntetés végrehajtását nem függesztették fel, a fiatalkorú a büntetés kiállásának, illetőleg végrehajthatósága megszűnésének napján mentesül a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól. Ha feltételes szabadságra bocsátják, csak a feltételes szabadság leteltével mentesül a hátrányos következmények alól, de ha a feltételes szabadság ideje alatt újabb bűncselekményt követ el és ezért szabadságvesztésre ítélik: a feltételes szabadságot meg kell szüntetni és a mentesítésre az együttes mentesítés szabályai az irányadók. Az előzőekből kitűnően a 2. alatti elítéléssel kapcsolatban a törvényi mentesítés 1977. február 19. napján állt volna be. Ámde a terhelt ezt az időpontot megelőzően, 1977. február 9. napján újabb szándékos bűntettet követett el, amelyért a 3. pont alatt jelzett ügyben a bíróság szabadságvesztésre ítélte. Mivel a terhelt a törvényi mentesítés beállta előtt újabb bűncselekményt követett el — az 1961. évi V. törvény 80. §-a (3) bekezdésének a fiatalkorúakra is vonatkozó rendelkezése szerint — a mentesítés csak az újabb bűncselekmény miatt kiszabott büntetésre vonatkozó mentesítéssel együtt [83. § (1) bek.] következett volna be. Ennek azonban hiányoztak a törvényi feltételei. A Btk az együttes mentesítés intézményét nem ismeri, ezért több elítélés esetében a mentesítés feltételeit minden egyes ítélet tekintetében különkülön kell vizsgálni. A Btk 121. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint a fiatalkorú a törvény erejénél fogva mentesül a büntetés kitöltésének, illetőleg végrehajthatósága megszűnésének napján, ha szándékos vétség miatt végrehajtandó szabadságvesztésre, illetőleg bűntett miatt 1 évet meg nem haladó végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték. A terhelt az 1961. évi V. törvény rendelkezései értelmében nem mentesült tehát 1979. július 1. napjáig a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól, hanem az említett napon az új Btk rendelkezései folytán mentesült a fiatalkorban elkövetett bűncselekmény miatti szabadságvesztésre történt elítéléshez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól. Minthogy azonban a terhelt 1979. augusztus 7. napján — tehát e mentesülést követően — újabb szándékos bűncselekményt követett el, és ezért szabadságvesztésre ítélték, a Btk 100. §-ának (3) bekezdése értelmében pedig újabb bűncselekmény elkövetése esetén a mentesítés nem terjed ki azokra a hátrányos jogkövetkezményekre, amelyeket e törvény a korábbi elítéléshez fűz: az elítélt korábbi elítéléseit figyelembe kell venni a visszaesésre [Btk 137. § 12—14. pont] vonatkozó szigorúbb rendelkezések alkalmazása szempontjából. Ezért a terheltet a 4. alatti bűncselekmény elbírálása során a Btk 137. íjának 14. pontja értelmében többszörös visszaesőnek kell tekinteni. Törvényt sértettek tehát az eljárt bíróságok, amikor nem állapították meg azt, hogy a terhelt a 4. alatt jelzett cselekményét nem csupán mint különös visszaeső, hanem mint többszörös visszaeső is elkövette. A többszörös visszaesői minőségből következik, hogy a Btk 47. §-a (3) bekezdésének a) pontja értelmében a terhelt feltételes szabadságra nem bocsátható. Összefoglalva, irányításként a Legfelsőbb Bíróság még a következőkre mutat rá. Abban a kérdésben való állásfoglalásnál, hogy a Btk hatályba '233