Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 8. kötet, 1978. január - 1982. december (Budapest, 1984)
kőzik ez arra az esetre is, amikor a terhelt a feltételes szabadság 1 évre meghosszabbított tartama alatt követte el az újabb bűncselekményt, illetőleg ez alatt történt a magatartási szabályok megszegése); b) ha a feltételes szabadság tartama alatt az elítélten más ügyben kiszabott, végrehajtandó szabadságvesztést vesznek foganatba. Az adott esetben a terheltet az 1. pont alatt jelzett ügyben 1979. szeptember 22. napján feltételes szabadságra bocsátották, mely feltételes szabadság — a Btk 48. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezés folytán — 1980. szeptember 21. napján telt le. Ugyanakkor a 2. pont alatt jelzett ügyben elbírált bűncselekményt az 1. alatt jelzett ítélet jogerőre emelkedése után, de a szabadságvesztés végrehajtásának foganatba vétele előtt — 1979. március 3-án — követte el. E büntetés végrehajtásának megkezdésére pedig 1980. május 6. napján az 1. alatti ügyben nyert feltételes szabadság ideje alatt került sor. Mindezekre tekintettel az összbüntetésbe foglalásnak helye van. Következésképpen törvényt sértett a járásbíróság, amikor az összbüntetésbe foglalásra irányuló ügyészi indítványt elutasította. Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a törvényességi óvással megtámadott határozatot hatályon kívül helyezte és az ügyet új összbüntetési eljárás lefolytatására a járásbírósághoz visszaküldte. (B. törv. I. 936/1980. sz.) (2/1981.) 8735. A rövidebb tartamú, börtön fokozatban végrehajtandó, valamint a hosszabb tartamú, fogház fokozatban végrehajtandó szabadságvesztések összbüntetésbe foglalása esetén gondosan vizsgálandó, hogy az összbüntetésként megállapított szabadságvesztésnek börtön fokozatban végrehajtása nem jelent-e az elítélt számára méltánytalan hátrányt. Az eljárt bíróságok a terhelt büntető ügyeiben a következő határozatokat hozták: 1. A járásbíróság a terheltet 1977. május 31. napján jogerőre emelkedett ítéletével lopás bűntette miatt — melyet 800 forint értékű ingóság eltulajdonításával követett el — 3 hónapi — végrehajtásában 4 évi próbaidőre felfüggesztett — szabadságvesztésre ítélte azzal, hogy a szabadságvesztést — végrehajtása elrendelése esetén — börtönben kell végrehajtani. 2. A járásbíróság a terheltet 1979. október 4. napján jogerőre emelkedett ítéletével folytatólagosan elkövetett lopás vétsége miatt — melyet 1979 augusztus hónapban követett el — 7 hónapi — fogházban végrehajtandó — szabadságvesztésre ítélte és elrendelte az 1. alatt jelzett, felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását. 3. A járásbíróság az 1. és 2. alatt jelzett büntetéseket összbüntetésbe foglalta és az összbüntetés mértékét 9 hónapi szabadságvesztésben határozta meg. Megállapította, hogy a szabadságvesztést börtönben kell végrehajtani. A megyei bíróság mint másodfokú bíróság az 1979. november 20. napján kelt végzésével a járásbíróság összbüntetési ítéletét helyben hagyta. A másodfokú bíróság végzésének indokolásában kifejtette, hogy az 1979. évi 5. számú tvr. (Btké) 16. §-ának rendelkezése értelmében az összbüntetés végrehajtási fokozatának meghatározásánál a Btk 94. §-át a Btk hatálybalépése előtt jogerőre emelkedett ítéletekkel kiszabott büntetések összbüntetésbe foglalása esetén is alkalmazni kell. A Btk 94. §-ának (1) bekezdése szerint a különböző fokozatokban végre202