Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 8. kötet, 1978. január - 1982. december (Budapest, 1984)

csak később vesztette el, s a sérülések elszenvedése után kb. 30 percig élhetett, életét az azonnali orvosi segítség sm tudta volna megmenteni. O. L-né halálát a sérülések miatt keletkező heveny idegrázkódtatás és keringésösszeomlás okozta. Legalább 20 tompa erőbehatás érte, amelyek különböző erejűek voltak. Ő is kb. 30 percig élt a sérülések elszenvedése után, és életét semmiképp nem lehetett volna megmenteni. Mindkét sértettnél a sorozatosan elszenvedett sérülések nagyfokú fájdalommal, szenvedéssel jártak. Az első fokú bíróság a tényállást pontosan, a bizonyítási eljárás során a tárgyalás anyagává tett bizonyítékokra alapítva, helyesen állapította meg. Helyesen vont következtetést a vádlottak bűnösségére és cselekményeiket -a törvénynek megfelelően minősítette. Rámutat azonban a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy a vádlottaknak a Btk 166. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés b), d) és f) pontja szerinti nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel és több emberen elkövetett emberölési cselekménye társtettesként megvalósított. A Btk 20. §-ának (2) bekezdése értelmében ugyanis társtettesek azok, akik a szándékos bűncselekmény törvényi tényállását egymás tevékenységéről tudva, közösen követik el. A vádlottak a bűncselekmény elkövetésének kezdetétől fogva és a bűncselekmény végrehajtása során is teljes akarategységben, szándékegységben voltak, teljes egyetértés volt közöttük a pénzszerzés módját illetően, és mindkét vádlott tudata nemcsak felfogta, hogy durva, brutális módon végrehajtott cselekményük hatására a sértettek halála bekövetkezik, hanem ezt a következményt kifejezetten kívánva cselekedtek. Mindketten a törvényi tényálláshoz tartozó cselekményeket követtek el. Az akarat- és szándékegységben, egymást kiegészítő módon elkövetett bűncselekményt egyetlen egységes bűncselekménynek kell tekinteni, ezért mindegyik társtettes nemcsak a saját maga által megvalósított cselekményért felel, hanem felel a közösen elkövetett cselekményekért is. A büntetés enyhítésére irányuló fellebbezést a Legfelsőbb Bíróság alaptalannak találta. Az első fokú bíróság részletesen feltárta a vádlottak személyi bűnösségi körülményeit, figyelembe vette a cselekmények tárgyi súlyát és mindezeket helyesen, összességükben értékelte. Figyelembe vette a büntetések kiszabásánál a vádlottak közötti ún. „belső arányosítást" is. A Legfelsőbb Bíróság mindenben elfogadta az első fokú bíróságnak azt az álláspontját, hogy a konkrét ügy a súlyosságánál fogva kiemelkedik a fiatalkorúak által elkövetett ilyen jellegű bűncselekmények köréből, figyelembe véve az elkövetés indítékait, módját, a vádlottak züllött személyiségét. Helyesen döntött tehát az első fokú bíróság akkor, amikor a 16. életévüket az emberölési bűncselekmény elkövetése előtt nem sokkal betöltő fiatalkorúakkal szemben — élve a halmazati büntetéssel kapcsolatos, a Btk 85. §-ának (3) bekezdésében foglalt lehetőséggel — a Btk 110. §-a (2) bekezdésének a) pontja, illetve a Btk 120. §-ának (1) bekezdése alapján a törvény szigorát alkalmazta és súlyos szabadságvesztéseket szabott ki. A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint is csak ez a büntetés mutatkozik alkalmasnak a Btk 37. §-ában meghatározott büntetési cél elérésére, különösen az általános megelőzés, valamint a társadalom védelme érdekében. (Legf. Bír. Bf. IV. 488 1980. sz.) (264/1981.) 182