Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 8. kötet, 1978. január - 1982. december (Budapest, 1984)

A próbára bocsátás alkalmazása miatt büntetés kiszabása végett bejelentett fellebbezés az alábbiak szerint alapos. A Btk 72. §-ában foglaltakból kitűnően a próbára bocsátás alkalmazására akkor kerülhet sor, ha az elkövető által megvalósított bűncselekményre a Különös Rész szerint kiszabható büntetés 2 évi szabadságvesztésnél nem súlyosabb, valamint alaposan feltehető, hogy a büntetés célja ennek az intézkedésnek az alkalmazásával is elérhető. Ez a jogintézmény — kizáró rendelkezés hiányában — a katonai büntető eljárásban is alkalmazható, amennyiben annak előbb említett törvényi feltételei megállapíthatók. A nem katonai bűncselekményt elkövető azok a katonák, akik nem a katonai szolgálatot, rendet és fegyelmet sértő cselekményt valósítottak meg, ugyanúgy próbára bocsáthatók, mint a nem katona elkövető. Amennyiben azonban a katona a terhére rótt nem katonai bűncselekményt a katonai szolgálat teljesítése során vagy azzal összefüggésben oly módon valósítja meg, hogy a magatartás a katonai szolgálati rend és fegyelem sajátos érdekeit is sérti vagy veszélyezteti: minden esetben gondosan kell vizsgálni, hogy a büntetés célja ezzel az intézkedéssel is elérhető-e. Előfordulhat, hogy a nem katonai életviszonyok között megvalósított hasonló bűncselekmények elkövetői próbára bocsáthatók lennének, de a katonai szolgálati érdekek sérelme miatt ugyanilyen cselekményt elkövető katona vádlottnál a próbára bocsátás nem biztosítja kellően a büntetési cél érvényesülését. Az adott esetben a határőr tiszthelyettes vádlottak ugyan két évet meg nem haladó szabadságvesztéssel fenyegetett, nem katonai bűncselekményt követtek el, azonban éppen a már említett sajátos katonai szolgálati érdekek sérelme folytán a büntetési cél megvalósulását a Legfelsőbb Bíróság nem látta megállapíthatónak. A vádlottak által elkövetett nem katonai bűncselekmény megítélésénél nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a körülményt, hogy a vádlottak — az állampolgárok által is igen fontosnak tartott — útlevélkezelői szolgálatot látták el a nemzetközi gyorsvonaton, amikor a cselekményt elkövették. Az is nyilvánvaló volt a vádlottak előtt, hogy az ismeretlen személy által elrejtett ingpulóverek vámszabálysértés elkövetésének tárgyai. Mindezek ellenére a hivatásos tiszthelyettes vádlottak nemcsak eltulajdonították ezeket az ingpulóvereket, hanem ebbe belevonták az ugyancsak fontos szolgálatot teljesítő két sorállományú határőrt is és ezzel súlyosan ártottak az elöljárói, feljebbvalói tekintélynek és a szolgálati fegyelemnek is. Végül nem volt figyelmen kívül hagyható, hogy ezen a szolgálati helyen hasonló jellegű bűncselekmények az utóbbi időben többször előfordultak. A Legfelsőbb Bíróság ezért azt állapította meg, hogy az adott esetben a büntetés célja próbára bocsátással egyik vádlott vonatkozásában sem érhető el, az általános megelőzés, illetve a különös katonai érdekek védelme büntetés kiszabását teszi indokolttá. A Legfelsőbb Bíróság mindezekre figyelemmel mindkét vádlottat bűnösnek mondotta ki a Btk 317. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés szerint minősülő kisebb értékre elkövetett sikkasztás vétségében, ezért őket 3—3 hónapi szabadságvesztésre és pénzmellékbüntetésre ítélte. A szabadságvesztést katonai fogdában rendelte el végrehajtani. A vádlottakat a szolgálatban továbbra is megtarthatónak látta, mivel eddig kifogástalan életvezetésűek és büntetlen előéletűek, és a szolgálati teljesítésük korábban nem esett kifogás alá. (Legf. Bír. Ktf. IV. 34/1980.) (270/1980.) 130