Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 7. kötet, 1976. január - 1977. december (Budapest, 1979)

napon újra megjelentek, az alsó zár már nem volt jó (ezek szerint a kicserélésre azon a napon került volna sor), majd 1974. július 16-án már egyik zár sem volt nyitható. A bemenetelre vonatkozó kísérletek időpontját illetően jelentkező eltéréseken túlmenően a zárcsere idejét és módját illető két előadás között tehát szöges ellentét fedezhető fel, melynek feloldása nem történt meg. A magánvádló és élettársa bizonytalan és ingadozó vallomásokat tettek arra vonatkozóan is, hogy mikor történt a terhelt részéről a lakásba való bejutás megakadályozása: 1974. június 16. napján, avagy július 16. napján. Végül is ez utóbbi időpontot jelölték meg a magánindítványban megjelölt bűncselekmény megvalósításának idejeként, viszont a megjelölt napszakban nem tartózkodhattak a lakásban. Egyébként a magán vádló és S. M. azt is állították, hogy a terhelt a vád tárgyává tett eset alkalmával az általuk helyszínre kihívott rendőrök egyikével szemben tettlegesen lépett fel, ezt az állítását azonban a rendőrkapitányságtól beszerzett adatok a legkisebb mértékben sem igazolták. Az első fokú bíróság e jelentős ellentmondásoknak nem tulajdonított megfelelő súlyt. Álláspontja szerint az a körülmény, hogy a terhelt 1971. augusztus hónaptól 1974. január 24. napjáig terjedő időben volt feleségét kizárta a lakásból, egymagában kellő alapot nyújt olyan következtetés levonására, hogy a terhelt a magánvádlónak a lakásba való jogos bejutását az ajtózár újbóli kicserélése útján 1974. január 24. napját követően is megakadályozta. Ez a következtetés azonban konkrét tényadatok hiányában — mint logikai szempontból nem kizáró jellegű lehetőség — megalapozatlan. Az első fokú bíróság ítéleti tényállásának megalapozatlansága eredményezte azt is, hogy a magánindítvány joghatályának kérdésében elfoglalt álláspont is téves. A magánvádló 1974. augusztus 9. napján tett feljelentésében 1974. július hó 2. és 16. napján történt eseteket tette vád tárgyává. Az 1975. január 13. napján megtartott tárgyaláson a magán vádló jogi képviselője — arra hivatkozva, hogy a folytatólagosan elkövetett magánlaksértés állapotbűncselekmény — a vádat az ítélethozatalig terjedő időre is kiterjesztette. Az első fokú bíróság ítéletében kifejtettek szerint a fentiekre tekintettel a feljelentést megelőző 30 naptól az ítélet meghozataláig terjedő időszak alatt vizsgálta a terhelt bűnösségét és olyan álláspontra helyezkedett: a vádmódosítás folytán lényegtelen, hogy a magánvádló június vagy július hónapban kísérelte meg a lakásba való bejutást, mert ilyen kísérletre az elmúlt évek folyamán számos esetben sor került. Ez az álláspont azonban téves. A feljelentésben a vád tárgyává tett magánlaksértés vétsége miatt a Btk. 270. §-ának (1) bekezdése értelmében büntető eljárásnak csak magánindítványra van helye. A magánindítvány előterjesztése kizárólag a már lezajlott és a büntetőtörvénybe ütköző eseményre vonatkozhat, de nincs alap ennek folytán az esetleges jövőbeni jogellenes cselekmények büntetőjogi üldözésére, annál kevésbé, mivel annak a körülménynek, hogy valamely bűncselekmény — amely jogellenes állapot létesítésével valósul meg — állapotbűncselekmény, csupán az elévülés kezdő időpontját érintően van jelentősége. Egyébként is a Btk. 263. §-a (1) bekezdésének második fordulatában megfogalmazott cselekmény elkövetési magatartása, az „akadályozás" mindig konkrétan a jogos bemenetel tényleges 42