Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 7. kötet, 1976. január - 1977. december (Budapest, 1979)

A terhelt részéről a szúrások gyors egymásutánban leadása az elkövetés pánikszerűségére és a józan gondolkodás, valamint a megfontolás hiányára utal. A terhelt a bűncselekmény elkövetése idején szeszes italtól befolyásolt állapotban volt ugyan, a nagyfokú indulat azonban, amely nála jelentkezett, nem az alkoholos állapotára, hanem a nagyobb fokban ittas sértett jogellenes magatartásának a hatására keletkezett. A menthető felindulás — csak úgy, mint a Btk. 254. §-ában meghatározott bűntett tényállásához tartozó „méltányolható ok" — a tárgyi indokoltságon felül, társadalom-erkölcsi feltételek fennállását is megkívánja. Ez a feltétel az adott esetben megállapítható. A sértettnek nevelőapjával — a terhelttel — szemben tanúsított jogtalan és súlyos erkölcsi rosszallás alá eső támadása ténylegesen kizárttá tette, hogy a rokkant és fizikai állapotánál fogva törődött terhelt a jelentős erőfölényben levő sértettel szembeni védekezésének mértékét higgadtan felmérje és ehhez képest alkalmazza a védekező eszköz használatát. Végül a terheltnek az elkövetés után érzékelhető ideges és megtört állapota — amelyet az intézkedő rendőr is tapasztalt — olyan ténybeli következtetésre nyújt alapot, hogy a terheltet a jogtalan támadás miatt erkölcsileg is bizonyos fokig menthető felindultsága, ha nem is tette teljesen képtelenné magatartása jellegének felismerésében, ebben azonban bizonyos fokig korlátozta, ezért a büntetőjogi felelősségrevonás során a Btk. 25. §-a (3) bekezdésének II. fordulata alkalmazásának van helye. A kifejtettekből következik, hogy téves az az álláspont, amely azon az alapon zárja ki a menthető felindulás büntetőjogi értékelhetőségét, hogy a sértett a terhelt nevelt gyermeke volt. Ugyancsak téves a jogos védelem túllépése menthetőségének kizárása azon az alapon, hogy a terhelt mások segítségére is számíthatott. Az irányadó tényállás szerint ugyanis a jelenlevők közül az egyetlen egészséges ember A. I. volt, akivel azonban a terhelt rossz viszonyban volt s annak segítségére nem számíthatott. Minthogy a jogos védelmi helyzetben levő terheltet menthető indokból keletkezett felindultsága korlátozta a védekezés szükséges mértékének a felismerésében, a jogerősen kiszabott büntetés mértéke kirívóan eltúlzott. Ennek folytán az Elnökségi Tanács a Be. 290. §-ának (1) bekezdése alapján megállapította, hogy az eljárt bíróságok ítéletének a büntetést kiszabó rendelkezése törvénysértő, ezért azt hatályon kívül helyezte és a felhívott törvényhely (3) bekezdése alapján a törvénynek megfelelő határozatot hozott. Az eljárt bíróságok a büntetés kiszabása során helyesen értékelték a hozzátartozói viszonyt, bár ennek az Elnökségi Tanács nem tulajdonított olyan nyomatékot, mint az alapeljárás során eljárt bíróságok. Nyomatékos enyhítő körülmény viszont a terhelt rokkant, törődött állapota és büntetlen előélete. Mindezekre figyelemmel az Elnökségi Tanács a terhelttel szemben a cselekmény tárgyi súlyával és bűnösségének csökkentebb fokával arányban, valamint a védekezés szükséges mértéke felismerésében való korlátozottsághoz is igazodóan határozta meg a szabadságvesztés főbüntetést — 6 évi —, valamint a közügyektől eltiltás mellékbüntetés — 3 évi — időtartamát. (Legf. Bír. Eln. Tan. B. törv. 260/1977. sz.) (217/1977.) 40