Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 7. kötet, 1976. január - 1977. december (Budapest, 1979)

győződött meg arról, hogy nevezettek írásbeli nyilatkozatai az ittasság tekintetében kétséget kizáróan helytállóak-e. B. N. — amennyiben valóban ittasan vezette a gépkocsiját — nemcsak a közlekedési vétséget, hanem a biztosítási díj felvételével a társadalmi tulajdon sérelmére a csalás bűntettét is elkövette. Ez utóbbi bűncselekményre nézve pedig a Btk. 308. §-a kötelező feljelentést ír elő. E törvényi rendelkezéssel kapcsolatos miniszteri indokolásból kitűnik, hogy hiteltérdemlőnek kell tekinteni általában a szavahihető felnőtt emberek közlését. A vádlott az italbolt vezetőjének tájékoztatását nem találta olyan megbízható értesülésnek, amelyre a bejelentést alapíthatta volna. Értesülése helytállóságának ellenőrzése végett ezért a baleset közvetlen észlelőit, a gépkocsi vezetőjét és a kocsikísérőt írásbeli nyilatkozattételre kérte fel. E szemtanúk állításának tartalmi valóságával kapcsolatban pedig a terheltben nem kellett kétségnek felmerülnie, mivel előzetesen mások előtt is hasonlóan nyilatkoztak és erősítette állításukat, hogy a balesetről — a sérülés ellenére — nem értesítették a rendőrséget. Amennyiben pedig e két személy állításának hiteltérdemlőségéhez a vádlottban kétségnek nem kellett felmerülnie, úgy állampolgári kötelessége is volt a tudomására jutott e körülményeket az Állami Biztosítónál vagy más hatóságnál bejelenteni, bár a személyi ellentéte is erre indította. A Legfelsőbb Bíróságnak a XXI. számú Büntető Elvi Döntése szerint: „annak eldöntésénél, hogy a bejelentő kellő ténybeli alap nélkül és a tőle elvárható figyelem, körültekintés vagy előrelátás elmulasztásával tette-e a bejelentését: irányt mutat egyfelől a törvénynek az a rendelkezése, amely szerint az állampolgárok nemcsak jogosultak, de kötelesek is az észlelt hibákat és fogyatékosságokat felfedni, másfelől az a körülmény, hogy a bejelentő olyan szervnél tett bejelentést, amelyről tudta, hogy éppen a további vizsgálat elvégzése a feladata". Az Állami Biztosító pedig olyan szerv, amely köteles a kártérítésre való jogosultság feltételeit előzetesen vizsgálni, a társadalmi tulajdon megkárosításának megakadályozása végett. A tényállás szerint az Állami Biztosító ügyintézői a két személy írásban tett nyilatkozatát maguk is olyan hiteltérdemlő értesülésnek tekintették, amelynek alapján — minden további vizsgálat nélkül — az ügyet a rendőrségnek adták át. A bejelentést tevő nem szakember állampolgártól pedig nagyobb körültekintés semmiképpen sem várható el a bejelentése megtételénél, mint az ilyen ügyek vizsgálatával foglalkozó állami szerv ügyintézőitől, kivéve természetesen, ha e személyek is bűncselekményt követnek el az e körben tanúsított magatartásuk által. Ezért a két szemtanú írásban adott nyilatkozatán túl a vádlott nem volt köteles olyan egyéb bizonyítékok beszerzésére, amelyek B. N. ittasságának további bizonyítékául szolgáltak volna. Az ilyen mértékű bizonyítás a vizsgálatra hivatott szerv feladata. Az a körülmény, hogy a vádlottat a bejelentés megtételénél az állampolgári kötelezettsége mellett vagy éppen elsődlegesen a B. N. személyével szembeni harag motiválta, büntetőjogi értékelésre csak abban az esetben kerülhetne, ha a vádlott magatartása bűncselekményt valósítana meg. Mivel F. L. vádlottól nagyobb körültekintés nem volt elvárható, mint amilyet a bejelentését megelőzően tanúsított, ezért őt gondatlanság sem terheli azért, mert az állított tény utólag nem bizonyult valónak. így a Btk. 172. §-ának (3) bekezdésébe ütköző gondatlanul elkövetett hamis vád vétségében a bűnösség nem állapítható meg. Mivel pedig a terhelt a magatar176