Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 7. kötet, 1976. január - 1977. december (Budapest, 1979)
április 21. napján történt leváltásáig az üzletben rendszeresen fogyasztott térítés nélkül szeszes italt és utasította az alkalmazottakat, hogy egyes vendégeket ugyancsak térítés nélkül szolgáljanak ki. Több alkalommal az üzletből cukrászsüteményt vitt a lakására, amiért ugyancsak nem fizetett. A társadalmi tulajdonban okozott kár hozzávetőlegesen 20 000 forintra volt tehető. A másodfokú bíróság ítéletével az első fokú ítéletet akként változtatta meg, hogy a pénzmellékbüntetést 1000 forintra mérsékelte, megállapítván azt is, hogy a terhelt által okozott kár összege 8000 forint. A fenti ítéletek ellen emelt törvényességi óvás alapos. A Legfelsőbb Bíróság a XXXIV. sz. büntető elvi döntésében részletesen és behatóan elemezte azokat a szempontokat, amelyeket a próbaidő tartamának differenciált magállapításánál figyelembe kell venni, rámutatva arra, hogy a vizsgálódás középpontjában az egyéni megelőzés követelménye áll. Nyilvánvaló tehát, hogy amennyiben a tárgyi tényezők önmagukban nem követelik meg a próbaidő tartamának hosszabb időben való megválasztását — mint a jelen esetben is — úgy a személyi körülmények lépnek előtérbe. A terhelt 1971-ben és 1972. év elején követte el cselekményeit, tehát a jogerős határozatok meghozataláig mintegy 3 és fél év telt el, amíg a büntető eljárás súlya alatt állott. A terheltet egyébként 1972 áprilisában állásából elbocsátották s azóta segédmunkásként dolgozik. Mindezek a tényezők azt igazolják, hogy elégséges lett volna a próbaidő rövidebb tartamban való megállapítása, a büntetési célok ugyanis ily módon is maradéktalanul megvalósulhatnak. Az ellenkező álláspont gyakorlatilag arra vezetne, hogy az 1970—1971. között elkövetett bűncselekmények következményei alól az elítélt 1979. év október 1-én mentesülne, ami nyilvánvalóan nem lenne indokolt. Ezért a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a fenti határozatok említett részükben törvénysértőek és azokat hatályon kívül helyezve a terhelttel szemben kiszabott szabadságvesztést 1 évi próbaidőre függesztette fel. (Legf. Bír. B. törv. V. 1074/1976. sz.) (51/1977.) 7963. Az elkövetett bűntett jellegét, tárgyi súlyát és az elkövető személyi körülményeit egyaránt értékelni kell a büntetés végrehajtásának a felfüggesztése kérdésénél. A járásbíróság a büntetett előéletű terheltet folytatólagosan magánokirathamisítással elkövetett sikkasztás bűntettéért 1 évi szabadságvesztésre mint főbüntetésre és 2 évre a közügyektől eltiltásra mint mellékbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását 4 évi próbaidőre felfüggesztette. Megállapította, hogy a szabadságvesztés végrehajtása esetén börtönben kell végrehajtani. A tényállás lényege szerint a terhelt az erősen csökkent látóképességű házastársa helyett — aki házfelügyelő volt egy bérházban — rendszeresen végezte a lakbérek és a szolgáltatási díjak beszedését, valamint az ezzel kapcsolatos adminisztrációs teendőket. 1975 nyarától a beszedett összegek egy részét az Ingatlankezelő Vállalathoz nem fizette be és nem könyvelte el. Ugyanakkor a pénz átvételét a bérlők lakbérkönyvében minden alkalommal igazolta, a befizetési tömbön azonban a bérlők helyett több alkalommal maga írta alá a bérlők nevét, hogy a visszaélést leplezze. 114