Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 6. kötet, 1974. január - 1975. december (Budapest, 1977)

adott utasítás szolgálati parancsnak nem tekinthető. Természetszerűen továbbra is fennáll viszont az elöljárónak a Szabályzat 18. pontjában is írt az a kötelezettsége, hogy a szolgálati rend és fegyelem megtartása érdekében a szükséges eszközöket ilyen személlyel szemben igénybe vegye, s őt akár testi erőszakkal is kényszerítse a számára előírt követelmények megtartására. Tévesen fejti ki ezzel kapcsolatban a törvényességi óvás. hogy a Legfelsőbb Bíróság megtámadott határozata eltér "az ismertetett gyakorlattól, mert az oly személy részére kiadott utasítást sem tekinti szolgálati parancsnak, aki nincs az orvosszakértő által megállapítottan „öntudatlan ittas állapotban". Kétségtelenül a határozat további irányítást ad, amikor kifejti, hogy téves a Szolgálati Szabályzat vonatkozó rendelkezéseinek olyan értelmezése, mely szerint csak az orvosszakértő által „öntudatlan" ittas állapotban levőnek minősített katona esetében nincs helye a parancs iránti engedetlenség megállapításának. Elképzelhető, hogy a katona nem fogyasztott oly mennyiségű szeszes italt, amely őt teljesen magatehetetlenné tenné, még sincs abban az állapotban, hogy a szolgálati parancs értelmét helyesen fogja fel és képes legyen annak megfelelő magatartás tanúsítására is, mert a szervezetének sajátosságai miatt az adott italmennyiség ilyen hatást vált ki nála. Ehhez képest, aki olyan állapotban van, hogy a körülötte történő események részleteire nem is emlékszik és mindenki által első látásra felismerhetően súlyos fokban leittasodott — függetlenül az elfogyasztott italmennyiségtől, amely az orvosszakértői vélemény alapja —, nyilvánvalóan nincs abban a helyzetben, hogy a szolgálati parancs tartalmát felfogja, illetve az abban foglaltaknak megfelelő magatartást tanúsítson. Az ilyen személynek adott utasítás tehát nem tekinthető szolgálati parancsnak akkor sem, ha a katona a vele történtek egyes részleteire esetleg visszaemlékezik, tehát nem volt teljes mértékben öntudatlan. A szabályzat előírásaiból is megállapíthatóan a felelősség vizsgálatánál nem az ittasság mértékére kell ugyanis tekintettel lenni, hanem arra, hogy a katona képes volt-e adott állapotában a részére adott utasítást felfogni és annak megfelelő magatartást tanúsítani. A határozat tehát nem áll ellentétben az eddig követett gyakorlattal, hanem azt éppen tovább értelmezi. A jelen ügyben ugyanis a rendelkezésre álló adatok alapján az állapítható meg, hogy a terhelt nagy mennyiségű szeszes italt fogyasztott, amely képtelenné tette helyzetének megfelelő felismerésére. Erre utal vallomásának és az azzal egybeeső bizonyítékoknak az a része, amely szerint arra sem tudott egyértelműen nyilatkozni, hogy őt elöljárója milyen módon kényszerítette az elhelyezési körletbe való visszatérésre. A megérkezés után pedig társainak kellett őt erőszakkal lefektetni. Ezt követően félig ruhátlanul ismét el akart távozni. A terhelt súlyos fokú ittasságát elöljárója is egyértelműen felismerte, mert az iratok között 5 naplószám alatti vallomása szerint : „F. L honvéd szemmel láthatóan nagyon ittas volt." Ezt igazolja, hogy lövéssel ijesztgetve akarta őt az italbolt elhagyására kényszeríteni, majd szükségtelenül durván lökdöste, holott erőteljes kézrátétellel is engedelmességre kényszeríthette volna. Az elöljáró a parancs kiadásánál tehát figyelmen kívül hagyta a terhelt 487