Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 6. kötet, 1974. január - 1975. december (Budapest, 1977)

okozott kár önkéntes jóvátétele a büntetés kiszabásánál általában enyhítő — együttesen pedig rendszerint nyomatékosan enyhítő — körülmény. A Btk. ezen túlmenően, a taxatíve felsorolt vagyon elleni bűncselekmények körében a tevékeny megbánás jogintézményét mint a büntetés korlátlan enyhítését lehetővé tevő, sőt, mint büntethetőséget megszüntető körülményt — szabályozza. A Btk. 309. §-a szerint: „A büntetés korlátlanul enyhíthető — különös méltánylást érdemlő esetben annak kiszabása mellőzhető is —, ha lopás, sikkasztás, csalás, hűtlen kezelés, rongálás, orgazdaság, jogtalan elsajátítás vagy hanyag kezelés elkövetője — mielőtt a cselekményt felfedezték volna — a kárt megtéríti, és a cselekményt a hatóságnak bejelenti." Vonatkozik ez bűntettekre és vétségekre egyaránt, úgyszintén a minősített esetekre is. Ennek a jogpolitikai szempontból jelentős rendelkezésnek a bírói gyakorlatban megfelelő körben való alkalmazásához többféle érdek fűződik, így e rendelkezés elősegítheti az elkövetett bűncselekmények mielőbbi felderítését, továbbá biztosíthatja a társadalmi tulajdonban vagy a személyek javaiban okozott kár megtérítését. E tárgyi körülményeken kívül azonban az idézett törvényi rendelkezés alanyi szempontból is különösen nagy horderejű, mert előmozdítja az elkövetővel szemben — a büntetés mellőzése vagy korlátlan enyhítése útján — a nevelő hatás jogpolitikai szempontból fontos érvényesülését. Olyan elkövető, aki tevékeny megbánást tanúsít, bizonyságot szolgáltat amellett, hogy bűncselekményének véghezvitele után nemcsak felismerte annak társadalomellenes voltát, hanem — még mielőtt a cselekményt felfedezték volna — önszántából igyekezett annak káros következményeit kiküszöbölni és hatékonyan hozzájárulni a bűnüldöző szervek tevékenységének eredményességéhez, ahhoz, hogy egyetlen bűncselekmény se maradjon felderítetlen. Mindezt megjavulásának jeleként kell értékelni. Indokolt tehát, hogy a tevékeny megbánás jogintézménye megfelelően érvényesüljön a bíróságok gyakorlatában: egyes kérdések megoldásánál észlelhető megszűkítő értelmezés azonban gátolja ezt. Ezért szükséges kollégiumi állásfoglalás hozatala. II. Amennyiben a törvényben szereplő kettős feltétel — a kár megtérítése és a cselekményeknek a hatóságnál annak felfedezése előtt történő bejelentése — fennáll, úgy további szubjektív körülmények megléte szükségtelen. Téves tehát az a felfogás, hogy a tevékeny megbánás szempontjából külön vizsgálni és bizonyítani kell, hogy az elkövetőt milyen indíték vezette, hogy milyen okból határozta el magát a bejelentésre, továbbá, hogy megbánása őszinte-e. Mindez, így a megbánás őszinteségének foka csupán annak eldöntésénél jön figyelembe, hogy a büntetés korlátlanul enyhítő-e vagy kiszabása mellőzhető. Hasonlóképpen téves ezért az az álláspont is, mely szerint visszaesőnél a tevékeny megbánás gyakorlatilag nem képzelhető el. Behatóan kell azonban vizsgálni, hogy a kár megtérítése és a bejelentés a cselekmény felfedezése előtt történt-e: ennek hiányában ugyanis a Btk. 309. §-a nem kerülhet alkalmazásra. Vonatkozik ez arra az esetre is, ha az elkövető ugyan abban a hiszemben van, hogy a cselekményt 476