Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 6. kötet, 1974. január - 1975. december (Budapest, 1977)

A bíróság álláspontja szerint az elkövetési magatartást speciális jogszabály, a 17/1968. (IV. 14.) Korm. sz. rendelet 157. §-a a múzeális tárgyak védelmének elmulasztása szabálysértéseként 3000 Ft pénzbírság kiszabásával rendeli büntetni. Végül utalt a bíróság a határozatában arra is, hogy a kár összege sem a vádiratból, sem az iratok tartalmából nem tűnt ki, ennek hiányában pedig a rongálás bűntette nem állapítható meg. Az első fokú bíróság határozatát a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta. A végzés indokolása szerint a terhelt megszegte az 1963. évi 9. sz. törvényerejű rendelet 17. §-ában, továbbá az említett jogszabály végrehajtása tárgyában kiadott 2/1965. (I. 8.) MM sz. rendelet 46. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezést, s ezáltal az első fokú bíróság végzésében megjelölt szabálysértést valósította meg. A határozat indokolása utalt arra, hogy a jelen ügyben pénzben kifejezhető kár nem mutatható ki, mert a muzeális érték a büntetőjogi megítélés szempontjából sem tekinthető kárnak. E határozatok ellen emelt törvényességi óvás szerint iratellenes az a megállapítás, hogy pénzben kifejezhető kárösszeget nem lehet megállapítani, ugyanis a Magyar Nemzeti Múzeumnak a nyomozati iratoknál fellelhető szakvéleménye szerint a megsemmisült mozaikpadló nagysága 40—60 m2 volt, ennek értéke 600 000 forint, amely kárösszeg megállapításánál a Tunéziából Magyarországra küldött mozaikok biztosítási díját vették alapul. A törvényességi óvás tévesnek tartja azt az álláspontot, amely szerint a muzeális érték a büntetőjogi megítélés szempontjából kárnak nem tekinthető. Utal arra, hogy a muzeális értékek vagyoni jellegű ügyletek tárgyául szolgálhatnak, téves tehát a Legfelsőbb Bíróság végzésében kifejtett az az álláspont, amely szerint a vádirat kárösszeget nem jelölt meg, következésképpen károkozást az ügyész nem tett vád tárgyává. Végül a törvényességi óvás hivatkozik arra, hogy a kár az állam tulajdonában a terhelt rongálást megvalósító cselekményének eredményeként keletkezett, ezért a Btk. 302. §-ának (1) bekezdésébe ütköző bűncselekmény megvalósult, amely a kár mértékére tekintettel a (3) bekezdés szerinti különösen nagy kárt okozó rongálás bűntettének minősül. Az Elnökségi Tanács a törvényességi óvást alaposnak találta. A büntető eljárás adataiból megállapítható, hogy azon a földterületen, ahol a V-i Űj Alkotmány Mg. Tsz szőlőtelepítési munkákat végeztetett, 1963-ban a Magyar Nemzeti Múzeum és a p-i múzeum régészei részleges feltárást végeztek. Ennek során megállapították, hogy ezen a területen az időszámításunk I—III. századából származó római kori település nyomai találhatók, ezért a múzeum kezdeményezésére a Művelődésügyi Minisztérium 1968. február 29. napján ezt a területet védetté nyilvánította. Ezt a körülményt azonban a telekkönyvi hatóság nem jegyezte be, és az elsősorban érintett tsz sem kapott erről értesítést, tehát sem a terhelt, sem a tsz többi vezetői nem tudták, hogy a terület — mely addig is mezőgazdasági művelés alatt állt — védett. A tsz 1974 júniusában a területen szőlőt kívánt telepíteni, mellyel kapcsolatos hatósági engedélyek beszerzését az Ültetvénytervező Vállalat végezte. Tekintettel arra, hogy a szőlőtelepítésre kijelölt parcella olyan földterület mellett feküdt, amelyet régészeti lelőhelynek nyilvá469