Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 6. kötet, 1974. január - 1975. december (Budapest, 1977)

kahelyén is kifogásolható magatartást tanúsított olyannyira, hogy ezért fegyelmi büntetésben is részesült.. Az ez ügyben hozott ítéletet megelőzően munkahelyét elhagyva munkaviszonyt nem létesített. A társadalmi együttélés szabályaival következetesen szembehelyezkedett. A hamis tanúzásra rábírás bűncselekményével tanújelét adta, hogy a törvényi rendelkezéseket semmibe veszi. Ebből a terhelti magatartásból nem lehet arra következtetni, hogy vele szemben a büntetés céljai a szabadságvesztés büntetés végrehajtásának felfüggesztésével is elérhetők. Törvényt sértett ezért a járásbíróság, amikor ezzel ellentétes álláspontra helyezkedett. De törvénysértő a pénzmellékbüntetés kiszabása is. A terheltnek az ítélethozatalkor sem vagyona, sem jövedelme, sem keresete nem volt. Márpedig ez a pénzbüntetés kiszabásának az előfeltétele, enélkül pénzbüntetés kiszabására nem kerülhet sor. A Legfelsőbb Bíróság ezekre tekintettel a törvénysértéseket a Be. 290. §-ának (1) bekezdése alapján megállapította, a határozatot törvénysértő részében a (3) bekezdés alapján hatályon kívül helyezte és a kiszabott egy évi szabadságvesztés végrehajtásának próbaidőre történt felfüggesztését, valamint a pénzmellékbüntetés kiszabását mellőzte. (Legf. Bír. B. törv. V. 278/1974. sz.) (321/1974.) 7208. A szabadságvesztés végrehajtásának indokolt felfüggesztése sikkasztás bűntetténél. A járásbíróság jogerőre emelkedett ítéletével a terheltet folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette miatt 8 hónapi — 3 évi próbaidőre felfüggesztett — szabadságvesztésre és 4000 Ft pénzbüntetésre ítélte. A bűnösség alapjául szolgáló tényállás szerint a terhelt mint a L-i Nimród Vadásztársaság gazdasági felelőse 1972. év második felétől kezdődően apróbb részletekben a tagdíjként beszedett összegből 9500 Ft-ot saját céljaira fordított. A fenti ítélet ellen emelt törvényességi óvás a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztését jelölte meg törvénysértőnek. A törvényességi óvás indoklása kiemeli: a terhelt maga adta elő, hogy az elkövetés idején rendezett anyagi körülmények között élt, megszédült a kezeihez jutott pénztől és annak nagy részét italozásra költötte. Ennélfogva pedig a végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés, a viszonylag nem is kisebb súlyú cselekmény esetén, figyelemmel az elítélendő motívumra is, nem alkalmas sem az általános visszatartásra, sem az okozott kárt önként megtéríteni meg sem kísérelő terhelt megnevelésére. A törvényességi óvás nem alapos. A terhelt a tárgyaláson a kár megtérítése kérdésében a következőket adta elő. „Dr. T. J. elnökkel közöltem, hogy hajlandó vagyok az okozott kárt megtéríteni, nevezett azonban kijelentette, hogy erre csak a büntető eljárás befejezése után kerülhet sor." A terhelt a nyilvános ülésen igazolta, hogy az ügy jogerős befejezését követően a kárt maradéktalanul megtérítette. Ehhez képest pedig tévesen rója az óvás a terhelt terhére, hogy a kár megtérítését meg sem kísérelte. Helyesen emeli ki viszont a törvényességi óvás indoklása: az a tény, 145