Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 5. kötet, 1970. január - 1973. december (Budapest, 1975)

mindig csak konkrétan, az adott helyzet összes körülményeinek az események történeti folyamatában való vizsgálatával lehet tisztázni. Mindezekre figyelemmel az Elnökségi Tanács megítélése szerint is helyes az eljárt bíróságoknak az az álláspontja, hogy a terhelt által K. I. esetében kifejtett védekező magatartás aránytalan volt. Nyilvánvalóan a testi épségét fenyegető támadást a terhelt a sértett életét veszélyeztető módon hárította el, és ezzel a támadással fenyegető hátrányhoz viszonyítva, aránytalanul nagyobb sérelmet okozott (BK 63.). Kétségtelen, hogy a sértett akkor is folytatta a jogtalan támadást, amikor a terhelt figyelmeztette arra, hogy kés van nála. Ennek ellenére nem ért egyet az Elnökségi Tanács a törvényességi óvásnak azzal az érvelésével, hogy a terhelt csak a késnek a támadó azonnali küzdőképtelenné tételét eredményező módon történt használatától remélhette a védekezés teljes sikerét. A világos nappal, nyílt utcán, puszta kézzel támadó személyekkel szemben ugyanis, a támadók erőfölénye ellenére, nem volt szükség a késnek a támadó életét veszélyeztető módon történt használatára, hanem a terheltnek meg kellett volna kísérelnie a támadásnak testi sértés okozásával való elhárítását. Nem sértettek ezért törvényt az eljárt bíróságok akkor, amikor a terheltet az emberölés bűntettének a kísérlete miatt ellene emelt vád alól a Btk. 25. §-ának (1) bekezdése alapján jogos védelem címén nem mentették fel. Helyesen állapították meg azt is, hogy a terhelt ijedtségből lépte túl a jogos védelem határait. Tévedtek azonban e tény következményeinek a levonásában. Téves ugyanis az első fokú bíróságnak az az érvelése, mely szerint az a tény, hogy a terhelt a támadás után nyomban tanúkat keresett a maga igazolására, kizárja a terhelt tudati tevékenységének a teljes felfüggesztését. A büntethetőséget kizáró tudatzavarnak ugyanis a jogos védelem esetében nem előfeltétele, hogy az hosszabb ideig álljon fenn. Az alább részletesen elemzett körülmények mellett pedig önmagában az a tény, hogy a terhelt a támadás elhárítása után tudatosan viselkedett, még nem szolgál alapul ilyen következtetés levonására. Helyesen hivatkozott a törvényességi óvás arra, hogy téves a másodfokú bíróságnak az az okfejtése is, mely szerint a terhelt azért nem lehetett a büntetlenséget eredményező ijedt állapotban, mert a jogtalan támadáskor más személyek is a közelben tartózkodtak. Egyrészt, a tényállásnak a másodfokú bíróság részéről történt ilyen értelmű kiegészítése az iratok alapján valóban nem kellően megalapozott, másrészt ez az érvelés azért is téves, mert ha lettek is volna más személyek a közelben, a terhelt kellő alappal nem számíthatott arra, hogy azok a személyek védelmében a támadókkal szemben fellépnek. A terhelt, bár menekülési kötelezettség nem terhelte, először menekülni igyekezett az őt jogtalanul támadók elől. Helyesen utalt ezzel kapcsolatban az első fokú bíróság arra, hogy az általános élettapasztalat szerint a jogtalanul megtámadottban kialakuló sajátos pszichikai állapotot a menekülés eredménytelensége csak fokozza. Amikor tehát a terhelt a futástól kimerülve, kiszolgáltatott helyzetben azt észlelte, hogy K. I. a kés használatára való figyelmeztetés ellenére is tovább támad ellene, ez csak fokozta az ijedtségét, és így az Elnökségi Tanács megíté92