Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 5. kötet, 1970. január - 1973. december (Budapest, 1975)

Az elmebetegség, a gyengeelméjűség és a tudatzavar 21. § 5632. BK 472. sz. (BH 1970. évi 2. sz.) A Btk. 21. §-a (2) bekezdésének az alkalmazására alapul szolgálhat, ha az elkövető beszámítási képességét a kóros részegség csökevényes alakzata (abortív pathologiás részegség) korlátozza. I. A Btk. 22. §-a szerint a 21. § rendelkezései nem alkalmazhatók annak javára, aki a cselekményt önhibájából eredő ittas vagy bódult állapotban követte el. E törvényhely értelmezése tárgyában hozta meg a Legfelsőbb Bíróság a XXVIII. számú büntető elvi döntést (BJD 130.). Ez a törvényi tilalom azt juttatja kifejezésre, hogy az önhibából eredő ittas állapotba kerülő s bűncselekményt megvalósító elkövetőt olyannak kell tekinteni, mint azt, akinek beszámítási képessége van. Az elvi döntés többek közt kiemeli, hogy az ittas állapot okozta tudatzavar alapvetően eltér a tudatzavar más eseteitől. Az önhibából leittasodó személy tudatzavara ugyanis olyan ok következménye, amelyért az elkövető felelőssé tehető. Az említett törvényhely alkalmazása csak az önhibából eredő típusos részegség esetén indokolt, eltérő azonban a jogi megítélés, ha nem ilyen eredetű vagy jellegű, nem típusos részegség áll fenn. A Btk. 22. §-ának a miniszteri indokolása is utal arra, hogy ,,az elmebetegségig fokozódó alkoholos állapot nem esik a 22. § hatálya alá. Tehát az elmebetegség kizárja vagy csökkenti az elkövető büntetőjogi felelősségét, függetlenül attól, hogy az a mértéktelen alkoholfogyasztás következménye-e vagy sem." Az elvi döntés kifejti, hogy az úgynevezett pathologiás (kóros) ittasság különböző formái az elmeműködés olyan időleges jellegű tudatborulással járó zavarai, amelyek minőségileg különböznek a közönséges ittasságtól, és lényegileg elmebetegségnek tekinthetők; ilyen állapot esetén tehát nem a Btk. 22. §-a, hanem a 21. §-a érvényesül. A Legfelsőbb Bíróság több határozata ismertette — az elmeorvostudomány álláspontját magáévá téve — a kóros részegség különböző formáit, az epileptiod, tenebrosus, delirans és dipsomániás részegség klinikai tüneteit. (Pl. BJD 131.) A közönséges ittassággal szemben a kóros részegség akkor állapítható meg, ha az alkoholfogyasztó vele született vagy szerzett károsodásának, illetve — akár ideiglenes — diszpozíciójának következtében alkohol tűrőképessége mennyiségileg és minőségileg megváltozott (qualitatív és quantitatív intolerantia). — A tűrőképesség mennyiségi elváltozását rendszerint az jelzi, hogy viszonylag kis mennyiségű alkoholfogyasztás előzte meg a részegséget. A minőségi elváltozásra különösen az alábbi tünetekből lehet következtetni : aj az érintkezésfelvétel megnehezülése, b) érzékcsalódások fellépése, c) a magatartás énidegensége, d) a cselekménynek a szituációhoz képest inadaequat volta, e) heves megokolatlan és túlméretezett indulatkitörés, f) terminális alvás, g) teljes vagy részleges emlékezészavar. Egyes tüne57