Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 5. kötet, 1970. január - 1973. december (Budapest, 1975)

A megállapított tényállás szerint a II. r. vádlott előtt a sértett meg­ölésének gondolatát és szükségességét 1971-től kezdődően több ízben is az anyja, az I. r. vádlott vetette fel. 1971. év végén együtt vásároltak légyirtó mérget és kísérelték meg közösen a sértett megmérgezését. 1971. október 31-én, majd végül december 27-én — a vádbeli napon — ugyancsak az I. r. vádlott követelte a sértett megölését. A III. r. vádlott a II. r. vádlottnak a tettesi cselekményre történő vállalkozását megelőzően, anyjának fenti követelésével kapcsolatban kizárólag annak megjegyzésére szorítkozott: nem bánja. A tervezett bűncselekmény elkövetésének tudomásulvétele, az ahhoz való hozzájárulás pedig felbujtói tevékenységként csak kivételesen és akkor értékelhető, ha a tettes a bűncselekmény elkövetését e hozzá­járulástól teszi függővé, és így ez a hozzájárulás a tettes elhatározásá­nak a döntő motívuma, s egyben a bűncselekmény elkövetéséhez hoz­zájáruló személy tudatában van e megnyilatkozása most említett ha­tásának. A megállapított tényállás szerint azonban az adott ügyben ez a fel­tétel nem állt fenn, a III. r. vádlott a kijelentése megtételekor még nem tudta, hogy a bűncselekményt nem az I. r. vádlott szándékozik végrehajtani. Ilyen körülmények között pedig fel sem merülhet, hogy a III. r. vádlott szándéka a kijelentése megtételével arra irányult, hogy a II. r. vádlottat a bűncselekmény elkövetésére rábírja. Terhére tehát a felbujtás — felbujtói szándék hiányában — még akkor sem lenne megállapítható, ha a II. r. vádlott akként nyilatkozott volna, hogy édes­anyja és testvére együttes magatartása indította a bűncselekmény el­követésére. A megállapított tényállás, de a II. r. vádlott tárgyalási nyilatkozata sem hagy azonban kétséget aziránt, hogy benne az ölési szándékot, az apjával szemben érzett ellenszenv mellett, anyjának — az I. r. vád­lottnak — a sértett megölésére irányuló sorozatos követelőzése váltotta ki és ezek indították a bűncselekmény elkövetésére. A II. r. vádlott tettesi szándéka tehát a III. r. vádlott magatartásától függetlenül alakult ki, a III. r. vádlott ezt a tőle függetlenül kialakult ölési szándékot csak tovább erősítette, amikor a bűncselekmény elkö­vetéséhez hozzájárult és tanácsot is adott. Ehhez képest pedig a III. r. vádlott cselekménye nem felbujtás, hanem pszichikai bűnsegély. (Legf. Bír. Bf. IV. 439/1972. sz.) (7244.) 5607. I. Felbujtás és pszichikai bűnsegély elhatárolása. II. Felbujtás csak akkor állapítható meg, ha a végrehajtott cselek­mény okozati összefüggésben van a rábírói tevékenységgel. III. Büntetéskiszabási szempontok bűnsegély esetében (Btk. 14., 64. §). A megyei bíróság az I. r. vádlottat mint tettest, a II. r. vádlottat pedig mint felbujtót emberölés bűntettében mondotta ki bűnösnek és mindkettőjüket 10 évi szabadságvesztésre, valamint a közügyektől 8 évi eltiltásra ítélte. A Legfelsőbb Bíróság megállapítása szerint a cselekmény jogi mi­nősítése az I. r. vádlott esetében törvényes, a II. r. vádlott vonatkozá­sában annyiban téves, hogy a nevezett a bűncselekményt nem felbujtó­ként, hanem bűnsegédként követte el. 60

Next

/
Thumbnails
Contents