Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1968. január - 1969. december (Budapest, 1970)
A Legfelsőbb Bíróság a törvényességi óvást elutasította. E határozat indokolásának lényege: az 1. alatti bűntett elévülését félbeszakító utolsó büntető eljárási cselekmény nem a törvényességi óvásban említett időpontban, hanem 1963. március 27-én történt, amikor a főügyészségnek az eljárás közkegyelem okából való megszüntetésére irányuló indítványa a másodfokú bírósághoz megérkezett. Erre az időpontra figyelemmel pedig az 1. alatti bűntett 3 éves elévülési ideje az eljárás tovább folytatását rendelő 3. alatti ítélet meghozatalának időpontjában (1966 február 22.) még nem telt el. így nem váltak törvénysértővé az e bűntettel kapcsolatban később rendelkező és a törvényességi óvásban említett más bírósági határozatok sem. A Legfelsőbb Bíróság 8. alatti határozata és ehhez képest a 3., 4., 6. és 7. alatti bírósági ítéletek ellen emelt újabb törvényességi óvás jogi indokolása a 8. alatti törvényességi óváséval megegyező azzal a kiegészítéssel, hogy az 1. alatti bűntett büntethetősége a 3. alatti ítélet meghozatalának időpontjában akkor is elévült, ha az elévülés félbeszakítására alkalmas utolsó büntető eljárási cselekménynek az iratoknak 1963. február 20-án a főügyészséghez való megküldése minősül. Az Elnökségi Tanács a törvényességi óvást alaposnak találta. AJ A Btk. 33. §-ának (1) bekezdése szerint: „Az elévülést félbeszakítja a hatóságnak az elkövető ellen a bűntett miatt foganatosított büntető eljárási cselekménye." A törvény miniszteri indokolásából és a vonatkozó bírósági gyakorlatból (BJD 206., 2486., 2493.) kitűnően, elévülést félbeszakító hatálya csakis az eljárás előbbre vitelére irányuló büntető eljárási cselekménynek van: tehát nem bármilyen eljárási cselekménynek, még kevésbé adminisztrációs intézkedéseknek, éspedig akkor sem, ha ezek éppen és kizárólag az elévülés félbeszakítását célozzák. A bírósági gyakorlat egységes abban is, hogy a közkegyelem tárgyában hozott állásfoglalás mint deklaratív jellegű megállapítás és erre alapítottan az eljárást feltételesen megszüntető végzés nem értékelhető az elévülést félbeszakító eljárási cselekménynek. (BJD 3641., BH 6010.) Mindezekhez képest tévesek a 8. alatti határozat indokolásában foglalt, általános jellegű megállapítások, amelyek szerint amíg a büntető eljárás folyik, lényegében minden hatósági büntető eljárási cselekmény alkalmas az elévülés félbeszakítására (pl. iratok megküldése az ügyészhez; az ügyész nyilatkozata, zárt ülés kitűzése stb.), minthogy azok szükségképpen az ügy előbbre vitelét célozzák. A törvény szövegéből kitűnően és a fent ismertetett bírósági gyakorlat értelmében az elévülés félbeszakítására való alkalmasság szempontjából mindig vizsgálni kell az eljárási cselekmények tartalmát. Nem pusztán a terhelttel kapcsolatban vagy éppen javára, hanem csakis a terhelt ellen foganatosított és csakis az eljárás előbbre vitelére, nem pedig annak lezárására (megszüntetésére) irányuló büntető eljárási cselekmények szakítják félbe az elévülést. B) Ugyanezen okból téves és törvénysértő a 8. alatti határozatban elfoglalt az a jogi álláspont, hogy az 1. alatti ügyben az elévülést félbeszakító utolsó eljárási cselekménynek a főügyészség részéről a másodfokú bírósághoz intézett és oda 1963. március 27-én érkezett azt az át71