Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1968. január - 1969. december (Budapest, 1970)

séget tenni. A bosszúállás gondolatától vezetve elővette a 9 cm hosszú pengéjű zsebkését, hirtelen visszafordulva L. M.-hez lépett, és zsebkésével közepes súlyos erővel, felülről lefelé irányuló döfésszerű szúrást mért a sértett fejére, illetve nyaki és vállrészére. A szúrás a sértettet a bal kulcscsont középső harmadában érte, és a csonton megakadt, a csont felett 2 cm hosszú élesszélű sebzést okozott. Ezt követően a terhelt zsebkésével kaszabolásszerűen vagdalkozott a sértett felé, és annak bal alkarján a könyök tájon és a csukló felett sérüléseket okozott. A bántalmazás következtében L. M. a földre tenyerelt. Ezt észrevette a hátrább haladó H. Gy. katonatársa, aki odafutott társához, és azt segítette felállni. Eközben az akkor is vagdalkozó terhelt zsebkésével H. Gy. sértettet a bal kulcscsont feletti árokban megvágta. Ez ösztönszerűen felkapta a bal kezét, mire a terhelt a csukló felett zsebkésével megvágta. Amikor H. Gy. „megszúrtak!" felkiáltását K. Gy. katonatársa is meghallotta, meggyorsította lépteit. Látva, hogy a terhelt a lakása bejárati ajtaja felé hátrál, ezt meg akarta akadályozni. A terhelt ekkor feléje csapott, és bár a sértett igyekezett elugrani, azt zsebkésével az ajkán megsebezte. A terhelt ezután bemenekült a lakásba. Mindhárom sérültet kórházba szállították, és onnan H. Gy.-t és K. Gy.-t 6 nap után, L. M.-t pedig 13 nap után bocsátották el. A sérülések 8 napon belül gyógyultak. A terhelt cselekményét típusos részegség állapotában követte el. A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság a terheltet az említett bűntettek miatt emelt vád alól büntethetőséget kizáró okból felmentette. A felmentő ítélet indokolásában mellőzte az elsőfokú bíróság ítéletében foglalt azt a ténymegállapítást, mely szerint a terhelt cselekményét típusos részegség állapotában követte el. Mellőzte továbbá azt a megállapítást is, mely szerint a terheltben felötlött a katonákkal szembeni bosszúállás gondolata, s nyomban cselekedett is. Rámutatott a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy az elsőfokú bíróság mindezt kellő alap és indok nélkül állapította meg. A másodfokú bíróság a terhelt beszámítási képességével kapcsolatban részbizonyítást vett fel, az Igazságügyi Orvosszakértői Irodától szakvéleményt, majd pedig az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottságtól felülvizsgálati véleményt szerzett be. Az ezekben foglaltakat magáévá téve, a másodfokú bíróság az ítéleti tényállást a terhelt beszámítási képességével kapcsolatban azzal egészítette ki, hogy a terhelt cselekményét olyan patológiás (kóros) részegség állapotában követte el, amelyben képtelen volt magatartása társadalomra veszélyes következményeinek a felmérésére és ennek megfelelően magatartás tanúsítására. E határozat ellen emelt törvényességi óvás szerint a terhelt cselekményének megvolt a megfelelő éplélektani indoka, így a részbizonyítás során beszerzett elmeorvos-szakértői véleménynek és felülvizsgálati véleménynek ezzel kapcsolatos okfejtései nem helytállóak, és megalapozatlan az a szakértői megállapítás is, hogy a terhelt cselekménye nem tekinthető olyannak, amely alapszemélyiségével és életvezetésével összhangban állana, hanem ahhoz viszonyítva énidegen. 36