Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1968. január - 1969. december (Budapest, 1970)

lenniük, hogy azoktól az elkövető a megkezdett cselekményt zavartalanul tovább folytathatná, tehát módja lenne a bűntett befejezésére, de ennek ellenére — saját elhatározásából — mégis visszalép a kísérlettől. Annak egyébként nincs jelentősége, hogy a saját akaratából, tehát önkéntesen elálló elkövető milyen motívumból indíttatva állt el a cselekmény tovább folytatásától (BJD 2426.). Az adott esetben az önkéntes elállásnak ezek az ismérvei nincsenek meg. Az irányadó tényállásból nyilvánvalóan kitűnik, hogy a terhelt a véghezvitelt túlnyomóan nem saját elhatározásából, hanem döntő mértékben a sértettnek szívós és elszánt — a terhelt tárgyalási vallomása szerint körülbelül egy órán át tartó — ellenállása miatt hagyta abba, éspedig olyan külső körülmények között, amelyek mellett a megkezdett cselekményt zavartalanul nem is folytathatta volna tovább. Egyfelől ugyanis az ellenállásnak a tényállásban írt az az oka, hogy a terheltnek „elment a kedve a közösüléstől", végső fokon a sértett mindvégig határozott ellenállására, a terheltnek a hosszantartó küzdelemtől való kifáradására, valamint a sértettnek az ökölcsapástól bekövetkezett eszméletvesztésére vezethető vissza. Másfelől a tényállás semmiféle olyan adatot nem tartalmaz, amely szerint a sértett felhagyott volna az erőszakkal szembeni fizikai ellenállásával, illetve ellenállásának folytatására vonatkozó elhatározásával, s hogy tehát a terhelt a továbbiakban már zavartalanul folytathatta volna a megkezdett cselekményt, s módja lett volna a bűntett befejezésére. Ilyen következtetés levonására nemcsak a tényállás, de a tárgyalás anyaga sem tartalmaz adatot. Ezzel kapcsolatban téves a másodfokú bíróságnak az az álláspontja, hogy a sértett eszméletvesztése, magatehetetlen állapota olyan „kedvező" helyzetet teremtett a terhelt számára, amelyben az erőszakos közösülést zavartalanul befejezhette volna. Egyrészt ugyanis az irányadó tényállás szerint a sértett eszméletvesztése csupán pillanatnyi volt s ennek elmúltával sem került magatehetetlen állapotba, másrészt a sértett esetleges tartós eszméletlenségét sem lehetne a közösülés elvégzése szempontjából „kedvező" helyzetnek tekinteni, hanem ellenkezően, olyan körülményként kellene értékelni, amely a terheltet a közösüléstől való elállásra késztette. Minthogy a kifejtettek szerint a terheltnek a bűntett véghezvitelétől való elállása nem volt önkéntes, a Legfelsőbb Bíróság a Be. 282. §-ának (1) bekezdése alapján megállapította, hogy az elsőfokú bíróság törvénysértéssel — egyébként pedig eljárási szabálysértéssel — mentette fel a terheltet, illetve a másodfokú bíróság törvénysértéssel szüntette meg az eljárást az erőszakos nemi közösülés kísérlete vonatkozásában. Ezért a törvényességi óvással megtámadott ítéletek e rendelkezéseit a Be. 282. §-ának (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, s a terhelt bűnösségét erőszakos nemi közösülés kísérletében állapította meg. II. A terhelt az erőszakos nemi közösülés kísérletének elkövetése során a sértettet bántalmazta is, és ezzel rajta 8 napon belül gyógyuló sérüléseket okozott. A másodfokú bíróság a terheltnek ezt a magatartását aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés kísérletének minősí21