Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1968. január - 1969. december (Budapest, 1970)

10. § 4632. Nem tekinthető önkéntesnek az erőszakos nemi közösülés végrehajtásától való elállás, ha a terhelt a sértett szívós ellenállása miatt hagyta abba a cselekményt. Erőszakos nemi közösülés kísérlete helyett könnyű testi sértés téves megállapítása. I. A járásbíróság a terheltet könnyű testi sértésben mondotta ki bűnösnek, míg az erőszakos nemi közösülés kísérlete miatt emelt vád alól büntethetőséget kizáró okból felmentette. A megyei bíróság az elsőfokú ítéletet annyiban változtatta meg, hogy a terhelt cselekményét aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés kísérletének minősítette. Az erőszakos nemi közösülés kísérlete miatt indított eljárást büntethetőséget megszüntető okból tekintette megszüntetettnek. Az ítéletek ellen az erőszakos nemi közösülés miatt indított büntető eljárás megszüntetése miatt emelt törvényességi óvást a Legfelsőbb Bíróság alaposnak találta. Az ügyben eljárt mindkétfokú bíróságnak az volt az álláspontja, hogy az erőszakos nemi közösülés vonatkozásában a terhelt önkéntes elállása folytán maradt el a bűntett véghezvitele, s így annak kísérlete miatt a terhelt nem büntethető [Btk. 10. § (3) bek.]. Az elsőfokú ítélet indokolása szerint a terheltnek semmitől sem kellett tartania, mert a sértett egyszeri próbálkozás után már nem kiáltott segítségért, és az a terheltnél nagyobb fizikai erővel sem rendelkezett. Következésképpen a terhelt önként állt el a bűntett véghezvitelétől, egyszerűen azért, mert a hosszas próbálkozás után elment a kedve a közösüléstől. Erre mutat az is, hogy miután a sértettet gyomorszájon ütötte, annak fájdalmát masszírozással igyekezett csökkenteni; továbbá — a sértett vallomása szerint — a terhelt azért nem közösült vele erőszakosan, mert „látta, hogy minden erőfeszítés fölösleges, én nem akarom a közösülést". A másodfokú bíróság — osztva a járásbíróság okfejtését — azt azzal egészítette ki, hogy a terhelt akkor hagyta abba cselekménye további végrehajtását, amikor a sértettet már eszméletlen állapotba hozta, s az már nem tudott tovább ellenállni; az ebben rejlő kedvező helyzetet a terhelt annak ellenére nem használta ki, hogy a cselekmény végrehajtásában senki sem akadályozhatta volna meg. Az irányadó tényállásból nem lehet arra következtetni, hogy a terhelt azért hagyta abba a véghezvitelt, mert a sértett kitartó ellenállását nem tudta leküzdeni. Az eljárt bíróságok álláspontja téves. Az állandó bírósági gyakorlat szerint a kísérlettől való elállás önkéntesnek akkor tekinthető, ha az elkövető a megkezdett cselekményt túlnyomóan a saját elhatározásából hagyja abba, attól saját akaratából lép vissza. Az elállás önkéntessége nem állapítható meg olyan esetekben, amikor a terhelt az általa leküzdhetetlennek tartott akadály miatt hagy fel a cselekmény tovább folytatásával, avagy olyan egyéb külső körülmények is hozzájárulnak a kísérlettől való elálláshoz, amelyek mellett az nem tekinthető az elkövető saját akaratából történtnek. Az önkéntes elállás megállapításához a külső körülményeknek olyanoknak kell 20