Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966. január - 1967. december (Budapest, 1968)

kapával a sértettre a további ütéseket. Figyelmen kívül hagyta azt is, hogy az ítéleti tényállásban nincsen adat arra nézve, hogy a sértett az első kapaütéstől már meghalt, sőt ellenkezőleg, a tényállás az orvosszakértők véleménye nyomán azt tartalmazza, hogy a sértett halálát többszöri nagy erejű kapaütéstől származó agysérülések és az ezek folytán fellépő shock együttes hatása okozta. A sértett olyan jogtalan támadást intézett T. F. személye ellen, amelynek elhárítása végett a terheltnek is joga volt bűntett képét mutató cselekményt végrehajtani. Akkor azonban, amikor az első erőteljes kapaütés következtében az addig térdelő helyzetben levő sértett a megtámadott T. F. mellett eszméletét vesztve arcra bukott, a megtámadott T. F. pedig ezután nyomban felállt, a terhelt előtt is nyilvánvalóvá vált, hogy a támadó harcképtelenné vált, a megtámadott T. F. pedig nem szorul már segítségre, és hogy az eszméletlenül, következésképpen mozdulatlanul fekvő sértett részéről semmiféle újabb támadástól nem kell és nem is lehet tartani. A helyzetnek ilyen alakulását a legegyszerűbb ember is azonnal felismeri, mert a tények önmagukban beszélnek. Fokozottan felismeri a helyzetet az a falusi ember, aki a kapával nap-mint nap dolgozik és igen jól tudja, hogy a nyelénél két kézre fogott kapa élével, hátulról, tehát amikor a sértett védekezni sem tud, milyen rendkívüli súlyos sérülést lehet okozni a nagy erővel a fejre irányított ütéssel. Ilyen változott helyzetben az, hogy nemcsak a támadás, hanem a támadás folytatásának a lehetősége is megszűnt, annyira nyilvánvaló, hogy ennek azonnali felismerését még a terhelt felindult állapota sem zárja ki. Az életben természetesen előfordulhatnak olyan esetek, amikor a támadás és a támadás folytatásának a lehetősége objektíve megszűnt ugyan, de a támadást elhárító személy részéről reálisan nem várható el mindennek a nyombani felismerése. Pl. ha jelen esetben az első ütéstől is már halálosan megsérült sértettnek lett volna még ereje ahhoz, hogy akár csak néhány pillanatra talpraálljon — aligha lehetett volna elvárni a támadást elhárító terhelttől, hogy nyomban felismerje a jogos védelmi helyzet megszűnését és ennek megfelelően a további elhárító magatartást azonnal hagyja abba. A tényállás azonban nem így, hanem a fentiek szerint akként alakult, hogy a helyes felismerésnek még a legegyszerűbb ember részéről is nyomban be kellett következnie. A terhelt tehát akkor, amikor a sértett arcra bukott és T. F. felállt, nem volt már jogos védelmi helyzetben. Következésképpen az ekként változott helyzetben a sértettre mért további, ugyancsak halálos eredményhez vezető kapaütésekkel kapcsolatosan az elhárítás szükséges mértékének túllépéséről beszélni fogalmilag kizárt. A terhelt azonban a tényállásból kitűnően azt látta, hogy élettársa komoly veszélyre utaló helyzetben a földön fekszik, a már előzőleg is erőszakosan fellépő nagyerejű sértett támadásának kiszolgáltatva. Ennek a hirtelen látványnak a következtében belső egyensúlya megbomlott, tudata olyannyira elhomályosodott, hogy a meggondolás, a megfontolás szokásos kialakulása lehetetlenné vált. Mivel pedig a felindulás oka nem 4 Büntetőjogi Döntvénytár 49