Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966. január - 1967. december (Budapest, 1968)

dekezés szükséges mértékének a felismerésére ugyan képtelenné nem tette, de abban igen nagy mértékben korlátozta. Az elsőfokú bíróságnak ez az álláspontja téves, minthogy a Btk. 25. § (3) bekezdése második fordulatának alkalmazására törvényes alap nincsen. Jogos védelemnek csak a saját, illetőleg mások személye vagy javai ellen intézett vagy azokat közvetlenül fenyegető jogtalan támadás esetén lehet helye. De az elhárítás szükséges mértékének a túllépéséről is csupán akkor és addig lehet szó, amíg az említett jogtalan támadás fennáll, illetve az közvetlenül fenyeget. Amennyiben a jogtalan támadás valamely okból befejeződött, az ellene való védekezés szükséges mértékének a túllépése már nem merülhet fel. Az adott esetben a sértettet a vádlott anyja egy vasdarabbal oly módon sújtotta, hogy az fejsérülést szenvedett, a földre zuhant, és vérző állapotban, hanyatt fekvő helyzetbe került. A vádlott ezt minden kétséget kizáróan látta, és a baltát a sértett kezéből kivette, azt lefegyverezte. Ilyen körülmények között a sértett részéről a jogtalan támadás befejezést nyert, s ennek folytán az ellene való védekezés szükséges mértéke túllépésének a lehetősége már nem merülhet fel. A Legfelsőbb Bíróság a vádlott cselekményének a minősítését megváltoztatta. A nevezett ölési kísérletét erős felindulásában keletkezett szándékkal hajtotta végre. Kétségtelen, hogy a sértettnek a tényállásban leírt fellépése, garázda magatartása idézte elő az erős felindulást, amely tehát méltányolható okból keletkezett. így cselekménye a Btk. 254. §-a szerint minősül. (Legf. Bír. Bf. II. 1460/1965. sz.) (4808.) 3625. Jogos védelemnél az elhárítás szükséges mértéke túllépésének és az erős felindulásban elkövetett emberölésnek az elhatárolása. A megyei bíróság a vádlott cselekményét erős felindulásban elkövetett emberölésnek minősítette. A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság e minősítést megváltoztatta, a cselekményt emberölésnek minősítette, és megállapította, hogy a vádlott a jogos védelem szükséges mértékét menthető felindulásból lépte túl. Állásfoglalását azzal indokolta, hogy „az irányadóul elfogadott tényállás szerint a sértett volt az, aki megtámadta T. F.-et. A támadás olyan volt, amely ellen T. F. a nagy erőfölényben levő sértettel szemben védekezni sem tudott. A terhelt látva élettársa szorongatott helyzetét, annak segítségére sietett. A terhelt tehát támadó magatartást nem tanúsított, hanem az élettársát ért jogtalan támadást igyekezett elhárítani. Abban az esetben pedig, amikor az elkövetőnek nincs támadási szándéka, hanem a jogtalan támadás ellen védekezik, a Btk. 25. §-ában szabályozott jogos védelmi helyzet áll fenn". A másodfokú ítélet ellen benyújtott törvényességi óvást a Legfelsőbb Bíróság elnökségi tanácsa a következő indokolással találta alaposnak: A másodfokú bíróság kifejtett állásfoglalása kialakításánál nem elemezte kellőképpen az irányadó ítéleti tényállást, és teljesen figyelmen kívül hagyta azt a lényeges részét, hogy az első ütés után a sértett eszméletlenül arcra bukott, a megtámadott T. F. felállt, és a terhelt ezután mérte a 48