Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966. január - 1967. december (Budapest, 1968)

annak lapjával kis erővel háromszor a sértett fejére ütött, aki a földre esett. A sértett a II. r. vádlott ütése következtében koponyacsont-törést szenvedett, amely sérülés több hónapon át gyógyult, míg az I. r. vádlott ütésétől a fején 8 napon belül gyógyuló két sérülést szenvedett. Az elsőfokú bíróság azért nem látta a jogos védelmi helyzet fennállását az I. r. és a II. r. vádlottnál, mert az I. r. vádlott becsületsértő kijelentése, — amelynek elhangzásánál a II. r. vádlott is jelen volt — indította el a veszekedést, amely tettleges bántalmazássá fajult. Az elsőfokú bíróságnak ezt az álláspontját a Legfelsőbb Bíróság nem osztja. A szóbeli becsületsértés elkövetőjét a sértő magatartás ténye még nem zárja el attól, hogy a becsületsértést élete vagy testi épsége ellen irányuló támadással viszonzó sértettel szemben jogosan ne védekezhessék a támadás elhárításához szükséges mértékig. Az I. r. vádlott nem az elsőfokú ítéletben kifejtett okokból, hanem azért nem volt jogos védelemben, mert közte és a sértett között kölcsönös verekedés alakult ki. Kölcsönös és egyidejű támadás esetén pedig — amikor mindegyik fél támadó és mindegyik támadása jogtalan — egyik fél sincs jogos védelemben még akkor sem, ha a kölcsönös verekedés közben az egyik fél a másikkal szemben döntő erőfölénybe kerül. Az elsőfokú bíróság a II. r. vádlott bűnösségét viszont tévesen állapította meg a következő okokból. A II. r. vádlott a fia: az I. r. vádlott és a sértett között puszta kézzel kialakult kölcsönös verekedésbe békítőleg avatkozott be. A helyzet új szakaszba került akkor, amikor békítésére a sértett felesége karóval fegyverezte fel férjét, a sértettet, és „üsd agyon apukám" szavakkal buzdította támadásra a vádlottakkal szemben. A II. r. vádlott akkor az őt, valamint az I. r. vádlottat — a karóval felfegyverzett és támadásra készülő — sértett közvetlen fenyegető jogtalan támadásának elhárítása végett kapta fel a szemétlapátot, és ütötte azzal fejbe a sértettet. Az emberi élet kioltására is alkalmas karóval történt jogtalan támadás elhárításához szükséges mértéket sem lépte túl a II. r. vádlott, amikor azt a — közönséget élettapasztalat szerint emberi élet kioltására alkalmas eszköznek nem tekinthető — szemétlapáttal a sértett fejére történt ütéssel hárította el. Az igaz, hogy az I. r. vádlott a kölcsönös verekedés folytán nem volt jogos védelmi helyzetben, azonban a II. r. vádlott közbelépése nem a verekedők bármelyikének is támogatására, hanem ellenkezőleg, a verekedés leszerelésére, életet veszélyeztető jogtalan támadás elhárítására irányult. A sértettnek a karóval történt jogtalan támadása annyira közvetlenül fenyegető volt, hogy amikor a II. r. vádlott a lapáttal már fejbe ütötte, azután még a karóval az I. r. vádlott feje irányába adott le ütést, s csak azért nem találta el a nevezett fejét, mert az hirtelen elhajolt, s így az ütés az I. r. vádlottnak csak a nyakát és a vállát érte. A kifejtettekre figyelemmel tehát a II. r. vádlott a cselekményét jogos védelemben követte el. (Legf. Bír. Bf. IV. 959/1965. sz.) (4715.) 3623. Jogos védelmen alapuló felmentés elhatárolása az elhárítás szükséges mértékének felismerésére képtelen állapot alapján való felmentéstől. 44