Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966. január - 1967. december (Budapest, 1968)

ütése érte. Ez a nagyerejű ütés tehát meghatározott cél irányába leadott volt, és jellegében teljesen különbözött a vádlott későbbi, a V. S.-né megütését követő, valóban csapkodó mozdulataitól. Következésképpen V. S.-né közbelépésének hiányában ez az ütés a szobában tartózkodók közül csak a célbavett sértettet érhette volna. Az ütés, a bántalmazás jellege, módja folytán tehát nem volt reális lehetősége a szobában tartózkodó más személyek esetleges megsebesítésének. Ekként a vádlottnak ilyen lehetőséggel nem kellett számolnia, és ezen az alapon a kellő körültekintést nem mulasztotta el. A tényállás szerint V. S.-né azért szenvedte el a súlyos sérülést, mert a férje védelmében hirtelen a férje elé ugrott, és így a férjére irányított csapás őt érte. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a vádlott V. S.-nénak, a vádlott és apósa között folyó vitán lényegében kívül álló harmadik személynek, ezt a hirtelen és váratlan közbelépését ugyancsak nem látta előre. Az elsőfokú bíróság által erősen felindultnak jellemzett és az ütési cselekmény enyhébb minősítésének alkalmazására is alapot nyújtó feszült idegállapotban, amelyben a vádlott a terhére rótt cselekményeket elkövette, nem is volt tőle elvárható annak meggondolása vagy előrelátása, hogy V. S.-né a férje érdekében ilyen magatartást tanúsíthat. V. S.-né közbelépése a vádlott által elindított cselekvési folyamat szempontjából olyan véletlen mozzanat volt, amelyet a vádlott tudata nem foghatott át, s amely mozzanat folytán bekövetkezett káros eredményért büntetőjogilag felelősségre nem vonható. Ezért a Legfelsőbb Bíróság e vonatkozásban helyt adva a védelmi fellebbezésnek, a vádlottat 1 rb. maradandó testi fogyatékosságot előidéző gondatlanul elkövetett testi sértés vádja alól, a Be. 226. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján felmentette. (Legf. Bír. Bf. I. 462/1966. sz.) (5060.) 3601. Gondatlanság nem róható fel az elkövető terhére, ha a fegyver elsülését a sértett tevékenysége okozta. A megyei bíróság a vádlottat az emberölés miatt emelt vád alól felmentette, mert nem követett el bűntettet. A megállapított tényállás szerint az ügy sértettje, aki tényleges katonai szolgálatot teljesített, 1966. március 20-án italozás után az esti órákban nőt keresett, s ezért K. E.-t megkérte, hogy mutassa meg K. L-né lakását, ahol lány is van. K. I. azonban elzavarta őket. A hangos beszédre a szomszédos 63 éves özv. D. D.-né is kijött és ő is káromkodva küldte el a sértettet és társát. A sértett ezután egyedül visszament özv. D. D.-né lakásához, és a konyhaajtón zörgetett. Özv. D. D.-né megijedt, és az ablakon kimászva, a szomszédjainak elmondta a történteket. Közben a sértett a lakás ajtaját befeszítette, és bement, hogy nőt keressen. Az összegyülekezett szomszédok azután bekiabáltak a lakásba, hogy „jöjjenek ki", nem lesz bántódásuk. Abban a hiszemben voltak ugyanis, hogy a sértett a társával együtt hatolt be. A sértett felfigyelt a kiabálásra, felment a padlástérbe, hogy onnan a tetőn keresztül észrevétlenül távozhasson. Ez a terve azonban nem sikerült, mert a tetőcserepek megmozgatását a kívülállók észrevették. A szomszédok közül ezután többen 30