Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966. január - 1967. december (Budapest, 1968)

A járásbíróság terheltet a súlyos testi sértés vádja alól büntethetőséget kizáró okból felmentette a következő tényállás alapján. A terhelt és a sértett szomszédok, közöttük hosszabb idő óta jó viszony volt. Szilveszterkor a terhelt és a sértett együtt italoztak, minek következtében mindketten ittas állapotba kerülték. Ilyen állapotban összeszólalkoztak. A sértett meg akarta ütni a terheltet, aki ez ellen védekezve megfogta a sértettet és földhöz vágta. Ezután a fekvő sértettre rátérdelve annak fejét ütötte, aki az ütések folytán eszméletét is elvesztette. A sértett a terhelt ütései következtében a bal arcfelén zúzódásos sérüléseket, továbbá baloldali koponyacsonttörést és enyhe fokú agyrázkódást szenvedett. A koponyacsont sérülése 6 hét alatt, míg a többi sérülése 8 napon belül gyógyult. A járásbíróság az elmeszakértői vélemény alapján megállapította, hogy a terhelt családi terheltségből eredően pszichopátiában szenved, ami a pszichózis (elmebetegség) határán mozog. A terhelt ebből eredő hangulati labilitása, csökkent kritikai készsége miatt a cselekmény elkövetésekor beszámíthatatlan állapotban volt [Btk. 21. § (1) bek.]. A fellebbezési eljárásban a másodfokú bíróság részbizonyítást vett fel, az elmeorvosszakértőt újból meghallgatta, s ennek alapján a terhelt egészségi állapotára nézve a tényállást a következőkkel egészítette ki. A terhelt idegrendszeri sajátossága miatt elég egy sértő szó, hogy őt nyugodt hangulatából robbanásszerűen dührohamba vigye. Ilyenkor — különösen alkoholfogyasztás esetén — a vádbelihez hasonló agreszszív cselekmény elkövetése lehetséges. A terhelt nem elmebeteg, és a tudatzavara sem állandó jellegű. A cselekmény elkövetésekor azonban teljes mértékben beszámíthatatlan volt. A másodfokú bíróság álláspontja szerint önmagában az a körülmény, hogy hasonló ráhatások esetén a bűnismétlés nem kizárt, nem szolgál kényszergyógykezelés elrendelésének alapjául, mert kényszergyógykezelés csak azzal szemben rendelhető el, aki elmebeteg állapotban vagy tudatzavarban követte el a cselekményt, ha ez az állapota a cselekmény elbírálásakor is fennáll és ezen állapotánál fogva újabb bűncselekmény elkövetésétől lehet tartani. Ezeket az előfeltételeket viszont a másodfokú bíróság nem látta fennállani, mivel az ügy elbírálásakor a terhelt sem elmebetegségben, sem olyan tudatzavarban nem szenvedett, amely magatartásának társadalomveszélyessége helyes megítélésben őt akárcsak korlátozná. A kényszergyógykezelés elrendelésének mellőzése miatt emelt törvényességi óvást a Legfelsőbb Bíróság az alábbiak szerint alaposnak találta: A bíróság a terhelt kényszergyógykezelését csak akkor rendelheti el, ha a beszámíthatóságát kizáró elmebetegsége, gyengeelméjűsége, tudatzavara [Btk. 21. § (1) bek.] nemcsak a cselekmény (bűntett) elkövetésekor, hanem annak elbírálásakor is fennáll ós ez állapotából adódóan alaposan attól kell tartani, hogy újabb olyan cselekményt követ el, amely egyébként megvalósítja valamely bűntett törvényi tényállását. (Bűnismétlés veszélye.) A kényszergyógykezelés elrendelésének éppen ezek a leglényege103