Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966. január - 1967. december (Budapest, 1968)

erős másodfokú ítélet meghozatalára csak 1966. január 31-én sor, és ezzel az elévülés kérdésének vizsgálata időszerűvé vált. A másodfokú bíróság fentebb már utalt arra, hogy az 5 éves elévülési idő már lejárt, és hacsak az elévülés valami okból félbe nem szakadt, a büntetés elévült. Az elévülést a Btk. 59. §-ának (3) bekezdése szerint félbeszakítja az illetékes hatóságnak az elítélt ellen a büntetés végrehajtása végett tett intézkedése. Az elsőfokú bíróság, amikor 1963. április 24-én a felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását elrendelte, olyan intézkedést tett, ami az elévülést félbeszakította. A Legfelsőbb Bíróság e kérdéssel kapcsolatban megállapította, hogy a felfüggesztett büntetés végrehajtását elrendelő bírói rendelkezés az elévülést félbeszakítja (BJD 2544.). Mindezeket összevetve a másodfokú bíróság akként foglalt állást, hogy az elsőfokú bíróságnak 1963. április 24-én hozott nem jogerős rendelkezése, amelyben elrendelte a felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását, az elévülést félbeszakította, ezért a szabadságvesztés végrehajtásának az ez időponttól számított 5 évi elévülésig nincs akadálya. Az elsőfokú bíróság a vádlottat tévesen korlátozta a feltételes szabadságra bocsátásban. A fentiek szerint a vádlott 1962. október 2., vagyis a bűntett elkövetése előtt csak egy ízben volt büntetve, mégpedig 1960. szeptember 16-án, e büntetésre nézve azonban a mentesítés beállt. Minthogy pedig ez a mentesítés végleges, így a mentesítés alá esett elítélés a Btk. 39. §-ának alkalmazása szempontjából nem vehető figyelembe (BJD 220., 601., 2502., 2505.). A másodfokú bíróság ezért mellőzte az elsőfokú ítéletnek a feltételes szabadságra bocsátás korlátozására vonatkozó rendelkezését. (Budapesti Fővárosi Bíróság Bf. XXIII. 6222/1965. sz.) (5091.). 3698. Az elsőfokú bíróságnak a korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásáét elrendelő ítélete a felfüggesztett szabadságvesztés elévülését félbeszakítja, s így az elsőfokú ítélet kelte irányadó annak eldöntésénél, hogy a felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását el kell-e rendelni. A terheltet 1961. február 10. napján jogerőre emelkedett ítélet tartási kötelezettség elmulasztása miatt 3 hónapi szabadságvesztésre ítélte. A büntetés végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette. Az 1966. február 9. napján kelt ítélet — ismét a Btk. 275. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és (3) bekezdésének a) pontja szerint minősülő — visszaesőként elkövetett tartási kötelezettség elmulasztása miatt 6 hónapi szabadságvesztésre ítélte. Egyben a Btk. 71. §-ának b) pontja alapján elrendelte a fenti felfüggesztett 3 hónapi szabadságvesztés végrehajtását is, mivel a tényállás szerint a terhelt eme elítélését követően sem tett eleget tartási kötelezettségének, tehát a jelen ügyben elbírált cselekményét a korábban felfüggesztett büntetésének próbaideje alatt követte el. A megyei bíróság védelmi fellebbezés folytán 1966. március 21. napján bírálta felül az elsőbíróság ítéletét, a fellebbezéseket elutasította. A törvényességi óvás álláspontja szerint a megyei bíróság e végzése törvénysértő, mert nem állapította meg, hogy a korábbi büntetés el7* 99