Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1963. november - 1965. december (Budapest, 1966)

láson nem hallgatta meg, és az általuk el nem végzett, hanem csupán java* solt további vizsgálatra sem került sor az ítélethozatal előtt. Ennélfogva a járásbíróság anélkül rendelte el a terhelt kényszerel vonó-kezelését, hogy annak alkalmazhatóságáról orvosi vélemények alapján meggyőződött volna. Jelen esetben ez a mulasztás különösen jelentős, mert az iratok tartalma szerint a terhelt éveken át súlyos tüdőbajban szenvedett, és alapos orvosi vizsgálat hiányában végrehajtott elvonókezelés további egészségromlással járhat. A Legfelsőbb Bíróság ezért a járásbíróság szóban forgó ítéletét e részében hatályon kívül helyezte, és a járásbíróságot arra utasította, hogy rendelje el a terhelt újabb orvosi megvizsgálását. Szerezzen be orvosi szakvéleményt a kényszerelvonó-kezelés alkalmazhatósága kérdésében, és a szakértő véleményéhez képest hozzon kizárólag a kényszerelvonó-kezelés tekintetében új határozatot. c) A járásbíróság 3. alatt részletezett összbüntetési ítélete ugyancsak törvénysértő. A terhelt 2. alatt részletezett cselekményét a feltételes szabadság tartama alatt követte el. A Legfelsőbb Bíróság büntető és katonai kollégiumának 405. számú állásfoglalása szerint pedig, ha a feltételes szabadságra bocsátott elítéltet a feltételes szabadság tartama alatt elkövetett bűntettért újból szabadságvesztésre ítélik — az állásfoglalásban kifejtett indokok folytán — a két szabadságvesztést összbüntetésbe foglalni nem lehet. Ezért a Legfelsőbb Bíróság az összbüntetési ítéletet hatályon kívül helyezte, és a terhelt 1. és 2. alatti büntetéseinek összbüntetésbe foglalását mellőzte. A teljesség kedvéért csupán rámutat a Legfelsőbb Bíróság, hogy az összbüntetési ítélet egyébként is téves megállapításokat tartalmaz. A 397. számú büntető kollégiumi állásfoglalás 4. bekezdésének második fordulata szerint „olyan szabadságvesztések összbüntetésbe foglalásánál, ahol az egyes jogerős ítéletekben kiszabott büntetések a felételes szabadságra bocsátás tekintetében a Btk. 39. §-a különböző rendelkezései alá esnek: az összbüntetést megállapító ítélet az utóbbira vonatkozó ítéleti rendelkezéseket is hatályon kívül helyezi, és az összbüntetés egész terjedelmére egységesen alkalmazza a korlátozó, illetve kizáró rendelkezést". A 2. alatti ítéletében a járásbíróság a terheltet kizárta a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményéből. A járásbíróság ennek ellenére — az összbüntetési ítélet indokolásában — azt állapította meg, hogy mivel a terhelt az 1. és 2. alatti elítélésein kívül büntetve nem volt, büntetése kétharmad részének kiállása után feltételes szabadságra bocsátható. Ezen indokolásból úgy tűnik, hogy a járásbíróság a Btk. 73. § (3) bekezdése szerinti összbüntetésbe foglalást látott szükségesnek. A terhelt azonban második cselekményét az első bűntettért történő jogerős elítélése után követte el, „quasi halmazati" büntetés megállapításáról tehát szó sem lehet. A Btk. 39. § (3) bekezdés c) pontjának második fordulatában meghatározott kizáró okot két vagy több büntetés összbüntetésbe foglalásánál megállapítani nem lehet, de ugyanígy az összbüntetést kiszabó bíróság az alapítéletet hozó bíróság ezzel kapcsolatos döntését sem vizsgálhatja felül. Amennyiben tehát az alapítéletet hozó bíróság a terheltet konok bűnözőnek tekintette, utóbb az összbüntetést kiszabó bíróság a Btk. 39. § (3) bekezdés c) pontja második fordulatának alkalmazását nem mellőzheti, és e rendelkezés hatályát az összbüntetés egész terjedelmére nézve meg kell állapítania — még az esetben 5 Büntetőjogi döntvénytár 65