Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1963. november - 1965. december (Budapest, 1966)

ítéletével visszaesőként, házközösségben, betöréssel elkövetett lopás miatt 1 évi és 6 hónapi szabadságvesztésre, a közügyektől 5 évi eltiltásra ítélte és arra kötelezte, hogy kényszerelvonó-kezelésnek vesse magát alá. Megállapította egyben, hogy a terhelt mint konok bűnöző, nem bocsátható feltételes szabadságra. A p-i járásbíróság az 1963. évi március hó 11. napján kelt jogerős végzésével utóbb az 1. alatti üggyel kapcsolatos feltételes szabadság megszüntetését is elrendelte. 3. A p-i járásbíróság az 1963. évi március hó 26. napján kelt és április hó 16. napján jogerőre is emelkedett ítéletével az 1. és 2. alatti ítéletekkel kiszabott szabadságvesztéseket összbüntetésbe foglalta, és az egyéb ítéleti rendelkezések érintése nélkül a terheltet összbüntetésül 1 évi és 9 hónapi szabadságvesztésre ítélte. Az összbüntetési ítélet indokolása szerint a terhelt büntetése kétharmad részének letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. A p-i járásbíróság 2. és 3. alatt részletezett ítéletei ellen emelt törvényességi óvás alapos. a) A járásbíróság a 2. alatti ítéletében — indokolása szerint — a Btk. 39. § (3) bekezdés c) pontjának második fordulata alapján azért zárta ki a terheltet a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményéből, mert a terhelt első büntetéséből szabadulva rövid időn belül ismét bűntettet követett el; az újabb cselekményt is italozási szenvedélye motiválta, ekként a társadalmi együttélés szabályaival szembehelyezkedő személy. A Legfelsőbb Bíróság büntető és katonai kollégiumának 397. számú állásfoglalása szerint a Btk. 39. § (3) bekezdés c) pontjának második fordulata szerinti kizáró ok szorosan értelmezendő, és csak a társadalmi együttélés szabályaival valóban konokul szembehelyezkedő elkövetővel szemben alkalmazható. Az állásfoglalás kiemeli, hogy az önmagában ismétlődő bűnelkövetés nem szolgálhat a „konok bűnöző" megállapítás alapjául. Kétségtelen tény, hogy a terhelt rendszeresen iszik, és ez a már elzüllöttségre utaló szenvedélye motiválta lopási cselekményeit is. A jelenleg 22 éves terhelt azonban az ellene folyó eljárások során állandóan kérte elvonókúrára küldését, és a járásbíróság is úgy ítélte meg, hogy a viszonylag fiatal terheltnek a kényszerelvonó-kezelés formájában orvosi gyógykezelése indokolt. E tényekhez képest különös tekintettel a terhelt életkorára is, nem állítható, hogy a terhelt életmódja a teljes elzüllöttségre, elvetemültségre utal, és hogy nem hajlandó bűnöző magatartásával felhagyni. A Legfelsőbb Bíróság ezért a Btk. 39. § (3) bekezdés c) pontja második fordulatának alkalmazását mellőzte, és megállapította, hogy a terhelt a Btk. 39. § (2) bekezdése alapján büntetése háromnegyed részének kiállása után feltételes szabadságra bocsátható. b) A járásbíróság törvénysértéssel rendelte el a terhelt kényszerel vonókezelését is. Az 5/1962. (IX. 16.) Eü. M. rendelet 1. §-a szerint, ha a kényszerelvonó-kezelés indokoltnak látszik, két orvosszakértőnek kell nyilatkoznia arra, hogy a kényszerelvonó-kezelés ténylegesen szükséges és az elkövető személyi adottságai mellett alkalmazható-e. Az adott ügyben a nyomozás során a terheltet két igazságügyi elmeorvosszakértő megvizsgálta. Véleményük szerint a kényszerelvonó-kezelés indokolt, attól jó eredmény várható. A kezelés előtt azonban belgyógyászati és tüdőgyógyászati vizsgálat szükséges. A bíróság az orvosszakértőket a tárgya64