Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1963. november - 1965. december (Budapest, 1966)

kifejlődésében életére tör. A sértett olyan konok elszántsággal támadott és verte szét csákánnyal a vádlott ajtaját, hogy e tevékenység folytatásában őt megakadályozni igyekvő hozzátartozóját is félre lökte, annak a fizikai ellenállását is leküzdötte. Ilyen körülmények között a vádlott az élete elleni támadással szemben jogos védelmi helyzetben cselekedett, amikor az ajtó betört részén a kisbaltát a sértetthez dobta. A Btk. 25. §-ának (2) bekezdése szerint a jogos védelmi helyzet megállapításához elegendő a közvetlenül fenyegető jogtalan támadás is. Az adott esetben az ajtó szétverésével megindult a vádlott személye elleni támadás. A vádlott — életének e közvetlen fenyegetettsége folytán — nem volt köteles bevárni, hogy a sértett a lakásba behatoljon és a csákánnyal bántalmazza: tehát nem lehet szó arról, hogy időelőtti volt a vádlott tevékenysége, és az sem lehet vitás, hogy szükséges és arányos volt a tényállásban írt tevékenység a támadás elhárításához. [Legf. Bír. Bf. IV. 561/1965. sz.] [4628.] 2476. Jogos védelem megállapítása. Az élet ellen irányuló támadás esetén az arányosság kérdése. A tényállás lényege szerint a szállítómunkás foglalkozású sértett 1964. december 12-én ittas állapotban minden ok nélkül megtámadta a nála 21 évvel idősebb (61 éves), lényegesen gyengébb fizikumú, beteges vádlottat, akit már korábban is veszélyesen megfenyegetett. A támadás során a vádlottat annak lakásában nemcsak brutális módon ütötte, rúgta, fojtogatta, hanem a hosszantartó dulakodás során ismételten a vádlott élete kioltására irányuló szándékának is kifejezést adott. A kitérni igyekvő vádlottat a menekülésben megakadályozta, és durván elhárította saját leányának a verekedés megszüntetésére irányuló igyekezetét is. A konyhából a szobába húzódó vádlottat nemcsak követte és tovább bántalmazta, de egy 2 kg-ot megközelítő súlyú öntöttvas lábast is feléje dobott, amely a vádlott fejéhez ütődés esetén feltétlenül koponyacsonttörést, életveszélyes sérülést okozott volna. Ezt követően vette magához a védekezésben már teljesen kimerült, összevissza vert vádlott a zsebkését, amellyel többszöri sikertelen figyelmeztetés után, a még mindig támadásban levő sértettet, annak halálát előidéző módon egy ízben megszúrta. E tények alapján kétségtelen, hogy a) a sértett jogtalanul támadt a vádlottra; b) a támadás durvaságánál, hosszantartó voltánál, a sértett és a vádlott közötti erőviszonynál, az öntöttvas lábassal megkísérelt cselekmény folytán a vádlott életét veszélyeztető volt; c) a támadás formája, a vádlott által elszenvedett sérülések — amelyek 26 napi kórházi gyógykezelést igényeltek — igazolták, hogy a sértettnek a vádlott élete kioltására utaló fenyegetései komolyak voltak. A vádlott „halálfélelmet" érzett, a sértettel való küzdelmét „élet-halál harcnak" jellemezte; a sértett megfékezésének egyetlen módját a késsel való megszúrásban látta; a fentiekből következik, hogy a sértett támadása nemcsak jogos védelmi helyzetet teremtett a vádlott számára, de egyben már az életet veszélyeztető olyan helyzetet is, amelynél fogva a vádlott elhárítási cselekménye az alkalmazott módon szükséges is volt. A szükségesség vizsgálatánál a Legfelsőbb Bíróság a sértett által kezdeményezett és kitartóan folytatott támadás egészét vette figyelembe, és nem 53