Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1963. november - 1965. december (Budapest, 1966)

6 hónapi szabadságvesztésre ítélte. Ugyancsak a b.-i járásbíróság az 1963. évi november 28-án kelt és 1964. január 25-én jogerőre emelkedett ítéletével a terheltet tartási kötelezettség elmulasztásáért 5 hónapi felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. A járásbíróság eljárt tanácsainak nem volt tudomása arról, hogy a terhelt ellen a járásbíróság előtt két büntető eljárás van folyamatban. A járásbíróság az előzőekben említett két jogerős ítélettel megállapított büntetéseket összbüntetésbe foglalta. Az összbüntetés mértékét a Btk. 73. §-ának (3) bekezdésében foglalt rendelkezésre utalással 8 hónapi szabadságvesztésben állapította meg. Az összbüntetésbe foglaló ítélet ellen a járási ügyész által bejelentett fellebbezési óvást a megyei bíróság elutasította. A járásbíróság ítélete és a megyei bíróság végzése ellen benyújtott törvényességi óvás alaptalan. A Legfelsőbb Bíróság szerint az eljárt bíróságok a fentebb említett jogerős ítéletekkel kiszabott büntetések összbüntetésbe foglalása során törvénysértés nélkül alkalmazták a Btk. 73. §-ának (3) bekezdésében foglalt rendelkezést. Az összbüntetés megállapítása során alapul vett későbbi keletű ítéletben az eljárt bíróság a terhelt bűnösségének megállapítását az 1963. évi november havában lejárt tartásdíj megfizetésének elmulasztására is alapította. A terhelt az eljárás adatai szerint ezt a tartásdíjat a hó elején volt köteles megfizetni. A tartásdíjnak az esedékesség idejében való meg nem fizetésével a bűncselekményt már elkövette. Ezért a cselekményért büntetőjogilag már felelősségre lehetett vonni az összbüntetésbe vont legkorábbi ítélet meghozatalakor, vagyis november 8-án is. Arra helyesen mutatott rá a törvényességi óvás, hogy a Btk. 275. §-ának (4) bekezdése értelmében a terhelt a tartási kötelezettségének, a tartási kötelezettség elmulasztása miatt indított ügyben, az első fokú ítélet meghozataláig büntetlenül eleget tehetett volna. A bűnösségének a megállapítása körében alapul vett mulasztása tehát valóban eddig az ideig tartott. Ez a körülmény azonban az elbírált ügyben nem zárta ki a Btk. 73. §-a (3) bekezdésében foglalt rendelkezés alkalmazását. Ehhez a törvényi szabályozáshoz fűzött miniszteri indoklás szerint ugyanis az összbüntetésbe foglalásnak a Btk. 73. §-a (3) bekezdése szerinti különleges szabályozására éppen azért került sor, mert „ebben az esetben valamennyi bűntettet egy eljárásban lehetett volna elbírálni és halmazati büntetést lehetett volna kiszabni". A miniszteri indokolás kifejti azt is, hogy „nem kívánatos, hogy az elítélt helyzete attól függjön, hogy valamennyi cselekményét egy eljárás keretében bírálták-e el vagy sem; ilyenkor az elkövetőt nemcsak a folyamatos kitöltésben rejlő hátrány, hanem az a hátrány is éri, hogy a külön-külön lefolytatott eljárásokban kiszabott büntetések összege nyilvánvalóan meghaladja az egy eljárás során kiszabott halmazati büntetés mértékét, és elesik a 66. § (2) bekezdésében foglalt annak a szabálynak az alkalmazhatása is, hogy a büntetés nem haladhatja meg a legsúlyosabb büntetési tétel felső határának fele résszel emelt tartamát". Mind a két ügyet ugyanazon bíróság tárgyalta, és hozott azokban ítéletet. A külön-külön ítélettel elbírált két cselekmény együttes elbírálásának nem volt akadálya. Az 1963. évi november havi tartásdíj meg nem fizetése miatt is meg lehetett volna állapítani a terhelt bűnösségét a visszaesőként elkövetett sikkasztás miatt november 8-án hozott ítéletben. A mindkét bűn151