Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1953. október - 1963. október (Budapest, 1964)

legyen az a cselekmény, amely egyébként bűncselekményt valósítana meg. A Legfelsőbb Bíróság tehát rámutatott arra, hogy a jogtalanul megtámadottat általában nem terheli menekülési kötelezettség. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ha az adott körülmények között a jogtalanul megtámadottnak módjában állott volna a támadás elől becsületének vagy más érdekének veszélye nélkül kitérni, akkor a jogos védelem ne lenne kizárható. Ez viszont tényállás kérdése és minden konkrét ügyben külön vizsgálandó. Az adott esetben viszont a vádlott a közvetlen támadás veszélyének bekövetkezte előtt azért nem menekült el, mert súlyosan beteg anyja felkérte, hogy maradjon. A vádlott édesanyja ugyanis félt a sértett támadásától, mert ez rövid idővel előbb őt is megverte. Ezenkívül a sértett a vádlottat házának felgyújtásával is fenyegette. Így a vádlott e fenyegetés valóra váltásától tartva, maradt tanyájában és várta be a sértett támadását. Ily körülmények között a vádlott magatartása: a támadás elhárításához szükséges cselekmény. Minthogy pedig a jogos védelem egyéb törvényi feltételei is fennforogtak, a vádlott nem büntethető. (Legf. Bír. Bf. I. 3.206/1957. sz.) [1943.] 149. Jogos védelem címén felmentés. Az első fokú bíróság a vádlottat bűnösnek mondotta ki súlyos testi sértésben és ezért őt 800 Ft pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet ellen a vádlott jelentett be fellebbezést bűnösségének a megállapítása miatt. A fellebbezés alapos. Az irányadó tényállás lényege szerint a vádlott egy létra tetején állott, amikor a sértett nő a létrát megrántotta. Az ebből eredő szóváltás során a sértett szembeköpte a vádlottat, majd a hajába akart markolni, tehát jogtalan támadást indított a vádlott ellen. A vádlott a sértettet magától eltaszította, a sértett nekiesett a falhoz támasztott ablakkeretnek és ennek következtében 8 napon túl, de 20 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Az ítélkezési gyakorlat szerint a támadás elhárításához szükséges cselekmény alatt azt kell érteni, hogy egyrészt a támadást csak ilyen cselekmény útján lehetett leszerelni, — másrészt, hogy a támadás elhárítása céljából alkalmazott tevékenység ne idézzen elő jelentősen nagyobb sérelmet, mint amilyet az elhárítani kívánt támadás eredményezett volna. Ez utóbbi az arányosság kérdése, amelyet a nem élet elleni támadások esetén mindenkor vizsgálni kell. A sértett puszta kézzel támadott, s a vádlott ezt a támadást ugyancsak puszta kézzel, de még nem is ütés, hanem egyszerű eltaszítás útján hárította el. Ennél kevésbé veszélyes jellegű cselekménnyel tehát a támadás el sem volt hárítható. Ugyancsak felismerhető a két tevékenység között a megfelelő arányosság is, mert a sértettnek az ilyen esetben általában keletkezni szokottat meghaladó mérvű sérülése pusztán a vádlott által előre nem látott annak a körülménynek volt a következménye, hogy a falhoz éppen egy vas ablakkeret volt támasztva. A kifejtettekre tekintettel a másodfokú bíróság az első fokú bíróság ítéletét a Bp. 204. § (1) bekezdése (Be. 258. §) alapján megváltoztatta és vádlottat a Btá. 15. §-ának (1) bekezdésében [Btk. 25. § (1) bek.} foglalt rendelkezéshez képest a Bp. 180. §-ának c) pontja [Be. 226. § (1) bek. c) pont] alap44