Mátyás Miklós (szerk.): Büntető elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának a büntető jogalkalmazással kapcsolatos irányelvei, elvi döntései, kollégiumi állásfoglalásai és elvi jelentőségű határozatai (Budapest, 1973)

BK 60. A fellebbezési eljárásban összbüntetésbe (Btk. 72. §) foglalásnak nin­csen helye. A Be. 283. §-ának (1) bekezdése megjelöli az összbüntetésbe foglalásra illetékes bíróságokat. Az összbüntetésbe foglalásra a fellebbezési eljárásban azért sem ke­rülhet sor, mert ez a hivatkozott § (5) bekezdésében biztosított fellebbe­zést kizárná. BK 63. A jogos védelem megállapításának egyik előfeltétele az arányosság, nevezetesen az, hogy az a sérelem, amelyet az elhárító cselekmény okoz, ne legyen aránytalanul nagyobb, mint amit az elhárítani kívánt jogta­lan támadás előidézett volna. Az élet ellen irányuló támadás esetében az arányosság kérdése nem merül fel. Körültekintő gondossággal kell azonban vizsgálni, hogy egy­részt a támadás valóban a megtámadott élete ellen irányult-e, másrészt, hogy a védelmi cselekményre olyan mértékben, ahogyan az megvaló­sult, valóban szükség volt-e. BK 64. Ha a magánindítványra jogosult sértett helyett annak házastársa tesz magánindítványt, nevezettet — megfelelő határidő kitűzése mellett — meghatalmazás csatolására kell felhívni. Ez a határidő a magánindítvá­nyi határidő lejártát követő időre is átnyúlhat. BK 69. A Btk. 93. §-ának (1) bekezdése azt az eltérést tartalmazza az általá­nos büntetőjogi szabályoktól, hogy a fiatalkorúra kiszabható szabadság­vesztés legrövidebb tartama bármely bűncselekmény esetében harminc nap. A törvényes büntetési tételek alsó határának a fiatalkorúakat illető ilyen általános leszállítása folytán a szabadságvesztésnek fiatalkorúval szemben való kiszabásánál a Btk. 68. §-ának alkalmazása kizárt. Szabadságvesztés helyett pénzbüntetést fiatalkorúval szemben is csak a Btk. 68. §-a (2) bekezdésének e) pontja alkalmazásával lehet kiszabni. BK 73. A fiatalkorúakra vonatkozó anyagi büntetőjogi és eljárásjogi szabá­lyok alkalmazása. A fiatalkorúakra vonatkozó anyagi büntetőjogi és eljárási szabályok célja annak lehetővé tétele, hogy a bíróság olyan nevelő intézkedést vagy — ha ennek alkalmazása nem mutatkozik célravezetőnek — olyan büntetést alkalmazhasson, amely előmozdítja, hogy a fiatalkorú helyes 76

Next

/
Thumbnails
Contents