Mátyás Miklós (szerk.): Büntető elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának a büntető jogalkalmazással kapcsolatos irányelvei, elvi döntései, kollégiumi állásfoglalásai és elvi jelentőségű határozatai (Budapest, 1973)
rehajtásában felfüggesztett pénzbüntetés próbaidejét rögzíti csupán határozott tartamban. A szabadságvesztésnél kereteket jelöl meg, ami nagy mértékben hozzájárul ahhoz, hogy a büntetés végrehajtásának felfüggesztése még eredményesebben szolgálja a bűnözés elleni küzdelmet. 2. Az új jogi szabályozás eltér abban is a korábbitól, hogy a próbaidő tartamát nem a végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés időtartamához fűzi, hanem elsősorban aszerint különböztet, hogy a szabadságvesztést vétség vagy bűntett miatt szabták ki. Előbbi esetben a próbaidő három évig, míg utóbbi esetben öt évig terjedhet, a bűntett és vétség közötti megkülönböztetés alapja pedig a bűncselekmények társadalomra veszélyességének súlya, melyet a törvényi büntetési tétel fejez ki Az új szabályozás lényeges megkülönböztetést tesz a bűncselekmény szándékos vagy gondatlan elkövetése között abból a meggondolásból, hogy ezek jellege merőben eltérő. Ez okból is a próbaidőt a szándékosan elkövetet bűncselekmények esetén általában hosszabb tartamban indokolt meghatározni, mint a gondatlan bűncselekményeknél. A távoli, valamint a nem teljes kísérlet — amikor az elkövető a maga részéről nem tesz meg mindent a bűncselekmény befejezése, az eredmény bekövetkezése érdekében — mind tárgyi, mind pedig alanyi szempontból is a társadalomra veszélyesség kisebb fokát tükrözi. Nemcsak a büntetés kiszabásánál, hanem a büntetés végrehajtásának felfüggesztésénél és a próbaidő tartamának meghatározásánál is figyelembe kell venni. Hasonló lehet az értékelése az olyan bűnsegédi tevékenységnek, amely alanyi vonatkozásban is kisebb jelentőségű. Ugyanígy a jogos védelem határának túllépésénél. 3. A próbaidő megállapításánál az egyéni megelőzés szempontja áll előtérben. A próbaidő helyes mértéke a visszaesés elleni küzdelemnek is egyik tényezője, ezért annak sematikus meghatározása súlyos hiba. A bíróságnak fel kell ismernie, hogy a próbaidő tartamának a meghatározása az elítélt visszaesésének megelőzése szempontjából is igen lényeges feladat, ezért azt körültekintő gondossággal kell teljesíteni. Ez a szempont azonban nem kizárólagos és érvényesülése nem vezethet ahhoz, hogy a bíróság általában a törvényben biztosított keretek felső határában, vagy azt megközelítően állapítsa meg a próbaidő tartamát. A differenciálás követelményével ellentétben álló lenne viszont a próbaidő tartamának rendszerint a törvényi minimumban való megállapítása. Ez veszélyeztetné a helyes büntetéskiszabási elvek érvényesülését és a büntetés végrehajtása felfüggesztésének eredményességét. Hasonlóképpen nem biztosítaná az új szabályozás hatékony érvényesülését az sem, ha a próbaidő tartamát — a korábbi jogi szabályozásnak megfelelően — rendszerint három évben állapítanák meg. A próbaidő tartamának a megállapítása külön vizsgálódást igényel. Helytelen a próbaidő tartamát kizárólag a felfüggesztett szabadságvesztés mértékéhez arányosítani, mert ez meghiúsítaná az új szabályozás alapvető célkitűzését. A szabadságvesztés rövid tartama mellett is sor kerülhet a próbaidő hosszabb, akár maximális tartamban való meghatározására. Téves szemléletből fakad továbbá, ha a bíróság a szabadságvesztés rövid tartamban való megállapítását a próbaidő indokolatlanul hosszú vagy éppen maximális tartamban való meghatározásával ellensúlyozná. 65
