Mátyás Miklós (szerk.): Büntető elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának a büntető jogalkalmazással kapcsolatos irányelvei, elvi döntései, kollégiumi állásfoglalásai és elvi jelentőségű határozatai (Budapest, 1973)

4. számú IRÁNYELV az élet védelmét fokozottabban biztosító ítélkezési gyakorlat érdekében A szocialista társadalom viszonyai között a bűnözés csökkenése objektív törvényszerűség, amely történelmi távlatban megteremti a bűnözés mint társadalmi jelenség megszüntetésének az előfeltételeit. A szocialista társadalomban a bűnözés felszámolása egyúttal társadalmi feladat, amelyben a bűnüldöző hatóságoknak — közöttük a büntető bíróságoknak — ha nem is kizárólagos, de igen jelentős szerepük van. Annak ellenére, hogy e területen is vitathatatlanok az eredmények, mégis az élet elleni bűntettek viszonylagos nagy száma arra mutat, hogy a társadalom e bűncselekményekkel szemben a megfelelő védelmet nem kapta meg. Az így kialakult helyzet ellentétes azzal a ténnyel, hogy az ember személyiségi jogai — amint erre a Btk. miniszteri indokolása is utal — csak a szocializmusban teljesedhetnek ki; az élethez fűződő kiemelkedően fontos személyiségi jogok teljes érvényesülését is elsősorban a szocialista társadalmi és gazdasági viszonyok biztosítják. Az emberi élet értékének e felismerése jut kifejezésre a Btk. büntetési tételeiben is. E bűncselekmények társadalmi jelentőségére tekintettel az emberölések megelőzése, az emberi élet fokozottabb védelme büntetőpolitikánk egyik központi feladata. Mindez indokolja az emberi élet védelmét fokozottabban biztosító ítélkezési gyakorlat érdekében irányelv meghozatalát. í. Az irányelv — a Btk. hatálybalépte óta eltelt aránylag rövidebb időre is tekintettel — a cselekmény minősítésének, valamint a büntetés kiszabásának csak azon kérdéseivel foglalkozik, amelyek az ítélkezési gyakorlatban nehézséget okoznak. 1. Nehézséget okoz az emberölés kísérletének a testi sértéstől való elhatárolása, amennyiben a testi sértésre, illetve az emberölésre irányuló egyenes szándék nem állapítható meg. A testi sértésre irányuló szándéknál az elkövető cselekményének azt a társadalomra veszélyes következményét kívánja, hogy a sértett testén életveszélyt nem eredményező sérülést vagy betegséget (egészségkárosodást) okozzon, illetve ebbe belenyugszik; az emberölésnek eshetőleges szándékkal való végrehajtásánál az el23