Czili Gyula - Mátyás Miklós (szerk.): Büntető elvi határozatok, 1973-1980. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Biróságának a büntető jogalkalmazással kapcsolatos irányelvei, elvi döntései, kollégiumi állásfoglalásai és elvi jelentőségü határozatai (Budapest, 1982)

lenti a vagylagosan alkalmazható különböző főbüntetések súlybeli egyenlőségét, hanem csupán azt, hogy ezzel a Btk a büntetéskiszabási elveknek és a büntetés céljának megfelelő jogalkalmazási gyakorlat kialakítását fokozottabban kívánja elősegíteni. 3. A felfüggesztés nélkül kiszabott szabadságvesztés közvetlenül már a kiszabás időpontjában feltétlenül végrehajtásra kerülő szabadságvesztést jelent. Viszont a felfüggesztett szabadságvesztést a próbaidő sikeres eltelte esetén nem hajtják végre és ennek elérése a vádlottnak a büntetés kiszabását követő magatartásától függ. A törvényi mentesítés (Btk 102. §) is általában korábban áll be, mint a fel nem függesztett szabadságvesztésnél. Mindebből következik, hogy a végrehajtandó szabadságvesztés súlyosabb büntetés, mint az ennél hosszabb tartamú, de felfüggesztett szabadságvesztés. A felfüggesztett szabadságvesztés helyett ezért rövidebb tartamú, de felfüggesztés nélküli szabadságvesztés nem szabható ki a súlyosítási tilalom folytán. A súlyosítási tilalom azt természetesen nem zárja ki, hogy a másodfokú bíróság — a törvényi előfeltételek fennállása esetén — végrehajtandó szabadságvesztés helyett felfüggesztett szabadságvesztést szabjon ki. De a kifejtettekből, továbbá abból, hogy a végrehajtandó szabadságvesztés helyett alkalmazott felfüggesztett szabadságvesztést esetleg utólag végrehajtják: okszerűen következik, hogy a végrehajtandó szabadságvesztés helyett alkalmazott felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása esetén sem emelheti a másodfokú bíróság az első fokon kiszabott szabadságvesztés időtartamát a súlyosítási tilalom folytán. A felfüggesztés kedvezménye ellenére ugyanis, ha utóbb a felfüggesztett büntetés végrehajtásának elrendelésére kerül sor, a vádlottnak hosszabb tartamú szabadságvesztést kellene kitöltenie, mint amennyit az első fokú bíróság kiszabott. Ez pedig feltétlenül súlyosabb büntetést jelentene. 4. A szigorított őrizet, bár nem büntetés, hanem intézkedés, a benne rejlő joghátrány jellegénél és súlyánál fogva olyan jelentős jogkövetkezmény, amely indokolttá tette az eljárási törvényben a súlyosítási tilalom rávonatkozó kiterjesztését. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a szigorított őrizet a szabadságvesztéssel, annak természetével, tartalmával olyan mértékben azonosítható volna, hogy — az első fokú ítéletnek mindkét említett jogkövetkezményre kiterjedő megváltoztatása során — azokat egymással kompenzálni lehetne. Ennek érdekében ugyanis a mérsékelt szabadságvesztés és az egyidejűleg elrendelt szigorított őrizet, illetőleg a felemelt tartamú szabadságvesztés és az egyidejűleg mellőzött szigorított őrizet összhatásának — gyakorlatilag teljesíthetetlen — értékelésébe kellene bocsátkozni. Ezért nem megengedett a szigorított őrizet elrendelése a szabadságvesztés egyidejű csökkentése mellett, illetőleg a szabadságvesztés tartamának felemelése a szigorított őrizet egyidejű mellőzése esetén sem. 5. A pénzbüntetés enyhébb büntetési nem, mint a szabadságvesztés. A felfüggesztett szabadságvesztés viszont nem önálló büntetési nem, hanem csupán a szabadságvesztésnek speciális formája. Pénzbüntetés esetében az ítélet jogerőre emelkedése napján — akár felfüggesztették annak végrehajtását, akár nem — a törvény erejénél fogva beáll a mentesítés [Btk. 102. §-a (1) bekezdésének a) pontja]. A felfüggesztett szabadságvesztés a vádlottra több szempontból hátrá177