Czili Gyula - Mátyás Miklós (szerk.): Büntető elvi határozatok, 1973-1980. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Biróságának a büntető jogalkalmazással kapcsolatos irányelvei, elvi döntései, kollégiumi állásfoglalásai és elvi jelentőségü határozatai (Budapest, 1982)

géről szóló jogszabály vagy a polgári jog rendelkezései szerint anyagi felelősség terheli. I. A csalás bűncselekményének egyik tényállási eleme a károkozás. Az idegen vagyon kezelésével megbízott személy, ha a rábízott vagyonban szándékos vagyon elleni bűncselekménnyel okozott hiányt a sértett megtévesztésével utólag eltünteti vagy csökkenti, ezzel a magatartásával a rábízott vagyonban kárt nem okoz. A kár ugyanis — a Btk 333. §-ának 2. pontjában foglalt meghatározás szerint: a bűncselekménnyel a vagyonban okozott értékcsökkenés — a korábbi bűncselekmény folytán következett be. Az utóbb, a hiányként jelentkező kár palástolása céljából megvalósított magatartásból tehát hiányzik a csalás tényállási eleme, a károkozás. Ebből következik, hogy a hiánynak a sértett megtévesztésével való eltüntetése vagy ennek megkísérlése; a csalásnak — a sikkasztás, a hűtlen kezelés vagy a szándékos rongálás mellett való — megállapítására alapul nem szolgálhat. II. Ha viszont a kár nem szándékos bűncselekmény következtében állott elő: az ennek leplezésére, felfedezésének meghiúsítására irányuló magatartás a csalás bűncselekményét megvalósítja. Az idegen vagyon kezelésével megbízott személy ugyanis — a jogviszonytól függően különböző felelősségi rendszerek szerint — anyagilag akkor is felelős lehet a kezelésére bízott vagyonban bekövetkezett kárért, illetve hiányért, ha azt nem szándékos bűncselekménnyel, hanem hanyagságával, gondatlanságával idézte elő; sőt még abban az esetben is, ha részéről nincsen felróható magatartás (elszámolási kötelezettség alapján fennálló felelősség, leltárhiányért való felelősség.) Ha ilyen esetben a vagyonkezeléssel megbízott személy a hiányt okirathamisítással vagy más megtévesztő magatartással leplezi s ezáltal a hiány felderítését meghiúsítja, e magatartásával megakadályozza a kártérítési (leltárhiány-megtérítési) igénynek vele szemben való érvényesítését. A gondatlanság vagy fel nem róható ok folytán keletkezett hiány esetében a különböző felelősségi rendszerek a vagyonkezelő kártérítési kötelezettségét általában a tényleges hiánynál alacsonyabb mértékben határozzák meg. A sértettnek lehetősége van arra, hogy kártérítési igényét a közte és a vagyonkezelő között fennálló jogviszony alapján — a meghatározott keretben — érvényesítse. A vagyonkezelő tehát, amikor az igénynek az érvényesítését a fenti módon meghiúsítja: a — gyakorlati értelemben — csupán átmenetileg fennálló kárt véglegessé teszi. így az I. pontban tárgyalt esettől eltérően — valóságos kárt okoz és megvalósítja a csalás törvényi tényállását. Ebből két következtetés vonható le: a) Ilyen esetben a csalással okozott, büntetőjogilag értékelhető kár azzal az összeggel azonos, amelynek erejéig a vagyonkezelőt — a jogviszonytól függően különböző felelősségi rendszerek szerint — kártérítési (leltárhiánytérítési) felelősség terheli. Az ezt meghaladó kár sem szándékos, sem gondatlan bűncselekményben való bűnösség megállapítására alapul nem szolgálhat. b) A csalás mellett a gondatlan vagyon elleni bűncselekménynek (hanyag kezelés vétsége) a megállapítás ugyanannak a kárnak — vagyis egyetlen tényállási elemnek — a bűnösség körében való kétszeres értékelését jelentené. A kár okozása ugyanis mind az említett gondatlan bűncselekmények141