Czili Gyula - Mátyás Miklós (szerk.): Büntető elvi határozatok, 1973-1980. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Biróságának a büntető jogalkalmazással kapcsolatos irányelvei, elvi döntései, kollégiumi állásfoglalásai és elvi jelentőségü határozatai (Budapest, 1982)
nek, mind pedig a csalásnak tényállási eleme, enélkül egyik sem jön létre. A kétfajta bűncselekmény között tehát a szóban forgó esetben olyan kapcsolat áll fenn, amely a bűnhalmazatot látszólagossá teszi: a súlyosabb megítélésű, szándékos bűncselekmény, a csalás — mint főcselekmény — magába olvasztja a mellékcselekményként jelentkező gondatlan vétséget. Ezért az elkövető bűnösségét egyedül a csalásban kell kimondani, a mellékcselekmény elkövetése pedig csupán súlyosító körülményként jöhet figyelembe. BK 74. í. A Be 373. §-ának (2) bekezdése szerinti eljárásban a bíróságnak állást kell foglalnia abban a kérdésben, hogy a kényszergyógykezelés törvényi okai (Btk 74. §) közül az alanyi jellegű feltételek továbbra is fennállnak-e. II. Ebben az esetben az első fokú eljárás során tárgyalást kell tartani és azon alakszerű határozatot kell hozni. I. Kényszergyógykezelés esetén a Be 373. §-ának (2) bekezdése értelmében az ügyben eljárt első fokú bíróság a kényszergyógykezelés foganatbavételétől számított egy év eltelte előtt az ügyet újból megvizsgálja és ha azt állapítja meg, hogy a kényszergyógykezelés szükségessége már nem áll fenn, a kényszergyógykezelést megszünteti. Ebben az eljárásban a bíróságnak azt kell vizsgálnia, hogy a tv-ben írt (Btk 74. §) azok az alanyi jellegű feltételek, amelyek a kényszergyógykezelés elrendelését megalapozták, továbbra is fennállanak-e. A Be 373. §-ának (2) bekezdése szerinti eljárásban a szükségesség körében tehát a tárgyi jellegű feltételek már nem vizsgálhatók. Így nem lehet újból értékelni, hogy a kényszergyógykezelés alatt álló személy elbírált cselekménye büntethetőséget kizáró ok hiányában bűncselekmény tényállását valósítja-e meg, s utóbbi esetben milyen annak a súlya, jellege, s milyenek a személyi körülmények. Mindezeknek az eldöntése az ítéletet hozó bíróság hatáskörébe tartozott. A Be 373. §-ának (2) bekezdése szerint — a kényszergyógykezelés felülvizsgálata iránti — eljárásban a szükségesség keretében azt kell vizsgálni, hogy a beteg meggyógyult-e, illetve a bűnismétlés veszélye fennáil-e, valamint hogy a kényszergyógykezelés — a beteg esetleg változott egészségi állapotára is figyelemmel — a társadalom védelme szempontjából a továbbiakban nem szükségtelen-e. Ha az említett körben való vizsgálat eredményeként a bíróság azt állapítja meg, hogy a kényszergyógykezelés szükségessége már nem áll fenn, a kényszergyógykezelést a Be 373. §-ának (2) bekezdése értelmében megszünteti. II. Az 1973. évi I. tv -nek (Be) — az 1979. évi 4. sz. tvr 52. §-ának (1) bekezdésével módosított — 373. §-a (1) bekezdése értelmében a kényszergyógykezelés felülvizsgálata során az első fokú bíróság tanácsban, tárgyaláson határoz. A tárgyaláson meg kell hallgatni az ügyészt, a védőt és — a körülményekhez képest — a kényszergyógykezelés alatt álló személyt. A Be 69. §-ának (h bekezdése értelmében ebben az eljárásban két orvosszakértőt kell alkalmazni. Ellentétes tartalmú bizonyítékok a tárgyalás során is felmerülhetnek. Érdemi döntést igényel annak megállapítása, hogy a kényszergyógykeze142